Vívás: négyből három válogatót nyert a kadétvilágbajnok Horváth Lotti

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.05.25. 09:03
null
A 16 éves párbajtőröző, Horváth Lotti az elmúlt hetekben három arany- és egy ezüstérmet szerzett a hazai korosztályos előválogatókon.

Áprilisban 16 éves Horváth Lotti a kínai Vuhszi városában rendezett korosztályos vívó-világbajnokságon aranyérmet nyert a kadét párbajtőrözők között.

Az FTC ígérete az egész versenynapon kiemelkedő vívást mutatott be, és a döntőben a kadét Európa-bajnok ukrán Alina Dmitrjuk ellen győzött 15:11-re, és

megérdemelten lett a korosztály világbajnoka.

Az elmúlt hetekben a kadétoknak és a junioroknak is két-két előválogatót tartottak itthon a következő idényre,

Lotti a kortársai között mindkét viadalt megnyerte, az idősebbeknél pedig egy arany és egy ezüst lett a jutalma.

A reménység elégedett a kezdéssel, a vb pedig sokáig emlékezetes marad a számára.

„Még mindig hatalmas boldogsággal tölt el a vébén szerzett aranyérem, hiszen a világbajnokságra készültem egész évben – mondja. – A következő évadban még kadét leszek és ugyanúgy szeretnék ott lenni a korosztályom Európa- és világbajnokságán, de a juniorok között is megint megpróbálom kiharcolni a válogatottságot. Szeretnék továbbra is összeszedetten szerepelni, és nemcsak az Eb-n és a vébén jól teljesíteni, hanem már a szezon közbeni nemzetközi versenyeken bele akarok jönni a vívásba. Remélem, hogy a sérülések és a betegségek is elkerülnek.”

Lotti arról is beszélt, hogy milyen kihívások elé állítja a következő idényben a kiérdemelt kadétvilágbajnoki címe.

„Természetesen a versenyeken fogják tudni az ellenfeleim, hogy a kadétvilágbajnokkal vívnak, de számomra nem kell, hogy ez teher. Egyrészt

másrészt a vébé is egy verseny volt, amelynek már vége van. Új versenyek jönnek és újból kell bizonyítani.”

Horváth Lotti öröme a vb-n Fotó: Bizzi Team

Lotti egyébként már 2023-ban még újoncként, azaz két korosztállyal fiatalabbként, 14 esztendősen harcolta ki a válogatottságot a kadétok között, és érdemelt ki csapatban Eb-aranyérmet. A múlt év végén nemcsak a kadétok, hanem a juniorok országos bajnokságát is megnyerte, az idősebbekkel világkupán győzött csapatban Burgosban, a felnőtt országos bajnokságon pedig elődöntőbe jutott, és ott a későbbi győztes, olimpiai bronzérmes Muhari Eszterrel szemben maradt alul 15:9-re, így bronzérmes lett. Ez év elején ráadásul a felnőttek barcelonai világkupáján már a legjobb 16 között olvashattuk a nevét. Lotti az évadban az egyetlen magyar vívó lett, aki mindkét korosztályban, azaz a kadétok és a juniorok között is kiharcolta a válogatottságot. A februári, antalyai korosztályos Eb-n mindkét korosztályban csapatban szerzett ezüstéremnek örülhetett.

Mestere, Kovács Attila a napokban így fogalmazott tanítványáról:

„Természetesen látszik, hogy Lotti a későbbiekben nagy kincse lehet a magyar vívásnak. Azon vagyunk, hogy végig tudjon menni az úton, amelyet a tehetsége előre vetít. A legutóbbi válogatóversenyeken is szembetűnő volt, hogy leginkább mindenki őt akarja megverni, de ez egy ilyen eredmény után normális és ezzel együtt kell tudni élni. Neki csak azzal kell foglalkoznia, hogy magához képest jól vívjon. De nem foghat ki mindig tökéletes napot, az ellenfelek is nyerni akarnak. Nem ismerek veretlen vívót, és a világbajnok tanítványomnak is szabad kikapnia. 

Szeretnénk megfelelni a magunknak támasztott igényeknek, és bízunk benne, hogy hosszú távon fényes sikerek várnak ránk.”

(Kiemelt képünkön: Horváth Lotti Fotó: Bizzi Team)

Legfrissebb hírek

Szirmai Benedek: Aki hátradől, ki is száll a harcból!

Egyéb egyéni
3 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
4 órája

Kosárlabda: legyőzte Finnországot az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: rajtol az U18-as fiúk Európa-bajnoksága Nagyváradon

Utánpótlássport
17 órája

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 11:06

Birkózás: kezdődik a bulgáriai U20-as világbajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Vízilabda: ötödik az U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:12
Ezek is érdekelhetik