Vívás: Horváth Lotti megnyerte a vb-t, így hazajöhetett Kínából

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.18. 09:04
null
A 16 éves párbajtőröző, Horváth Lotti fantasztikus élményeket, na meg kadétvilágbajnoki címet szerzett Kínában.

A kínai Vuhszi városában rendezett korosztályos vívó-világbajnokságon a 16 éves Horváth Lotti aranyérmet nyert a kadét párbajtőrözők között.

Kovács Attila FTC-s tanítványa az egész versenynapon kiemelkedő vívást mutatott be, és

végül a döntőben az ukrán Alina Dmitrjuk ellen győzött 15:11-re.

Lotti az egyenes kieséses szakaszban fülöp-szigeteki, majd osztrák vívót győzött le, aztán a döntőig egyformán 15:10-re nyert sorrendben a koreai Hong, az amerikai Lee és az izraeli Kravets ellen. Tehát mondhatani, kétség sem fért a diadalához.

Az újdonsült világbajnok rendben hazaérkezett, és boldogan elevenítette fel a Vuhsziban történteket.

„Már a csoportkörben is jól ment a vívás, jól éreztem magam, a főtáblán pedig egyre inkább belejöttem. Igazából egyetlen olyan asszóm volt, amikor négytusos hátrányból kellett fordítanom. Szerencsére a vége egyiknek sem lett nagyon szoros, de nem is bánom, mert nem szeretem az idegtépő pillanatokat, amikor az utolsó tus dönt. Az elődöntőben és a döntőben jó kedvem volt, lazán vívtam és tulajdonképpen nem is izgultam. Az aranyéremért az Európa-bajnok ukrán lánnyal találkoztam, de

Örülök, hogy nekem ment, és még most is nehéz felfogni, hogy világbajnok lettem. Erre a versenyre készültem egész évben. A szezon közben sem vívtam rosszul, de csak egy körversenyen értem el második helyezést a kadétok között. Most nagyszerű visszajelzést kaptam arról, hogy jó munkát végzek és valóban bennem van egy ilyen eredmény is.”

Hotváth Lottinak szólt a magyar himnusz Vuhsziban Fotó: Bizzi Team

A döntő közben feltünő volt, hogy Lotti mestere, Kovács Attila kifejezetten jó hangulatban, olyan magabiztossággal követte az eseményeket a pást mellől, mint aki biztos benne, hogy a tanítványa nem kap ki azon a napon.

„Attilával egész nap viccelődtünk és hatalmas magabiztosságot árasztott felém. Amikor visszanéztem a döntőt, én is láttam, hogy jó kedve van és majdhogynem nevetgél a pást mellett. Igazából én is így éreztem magam a sisak alatt. Rengeteget ad nekem a bizalma,

Nagy motivációt jelent ez a siker. Ezentúl kadétvilágbajnokként megyek minden versenyre, de nem szeretném azt érezni, hogy emiatt nekem már mindenhol nyernem kell. Hiszen tudom, mindenkinek lehet jobb és rosszabb napja. Nekem Kínában éppen a jobb napom volt.”

Horváth Lotti és mestere, Kovács Attila öröme Fotó: Bizzi Team

Lottinak természetesen itthonról is sokan szorítottak. Például az FTC fiataljai közül többen videófelvételt készítettek néhány lelkesítő szóval, hogy azokból az ígéret a verseny előtt erőt meríthessen.

„Az egyik fiú viccesen azt mondta a videóban, hogy ha nem nyerem meg a vébét, akkor ne is menjek haza. Éppen azért, amikor vége lett a döntőnek, Attila első mondatainak egyike az volt, hogy

(Kiemelt képünkön: Horváth Lotti Fotó: Bizzi Team)

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
11 órája

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Birkózás: Kolompár Imre ötödik lett az U17-es vb-n

Utánpótlássport
16 órája

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
17 órája

Kosár: negyeddöntős a magyar fiúválogatott az U18-as B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
18 órája

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
19 órája

Röplabda: szettgyőzelemre futotta a bolgárok ellen az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
20 órája
Ezek is érdekelhetik