Cselgáncs: Sáfrány arany-, Nerpel és Sági bronzérmes az U23-as Eb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.18. 18:11
Címkék
A 90 kilós Sáfrány Péter arany-, ugyanebben a kategóriában Nerpel Gergely, valamint a női 78 kilóban Sági Nikolett bronzérmet nyert szombaton a potsdami U23-as cselgáncs Európa-bajnokságon.

A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) eredményközlő oldala szerint a két évvel ezelőtt junior-világbajnok Sáfrány Péter (90 kg) ukrán, szerb és horvát ellenfeleket felülmúlva jutott be a potsdami U23-as Eb döntőjébe, amelyben a mindössze 16 éves ukrán Nyikita Judanov várt rá – írja az MTI.Sáfrány Péter (90 kg) ukrán, szerb és horvát ellenfeleket felülmúlva jutott be a potsdami U23-as Eb döntőjébe, amelyben a mindössze 16 éves ukrán Nyikita Judanov várt rá – írja az MTI.

A Miskolci VSC versenyzője már az első 15 másodpercben megszerezte a vezetést vazaarival, és

a folytatásban is fölényben volt, majd egy perccel később lezárta az összecsapást, ezzel megnyerte a korosztályos kontinensviadalt.

A 90 kilós súlycsoport másik magyar érdekeltje, Nerpel Gergely olasz, majd szerb riválist búcsúztatott, a negyeddöntőben pedig román vetélytársától szenvedett vereséget. A vigaszágon portugál ellenfélen jutott túl, és azt a horvát Josip Bulicot győzte le, akit korábban honfitársa is vert az elődöntőben, így mindkét magyar felállhatott a dobogóra.

A női 78 kilogrammos között Sági Nikolett svéd elleni sikerrel kezdte a napot, majd holland versenyzőtől kapott ki, de a folytatásban szerb és lett sportolót verve – az elmúlt évhez hasonlóan – harmadik helyen zárt.

A pénteki nyitó napon Gyertyás Róza (52 kg) arany-, míg Kőszegi Rebeka Rita (48 kg), Varga Brigitta (63 kg) és Andrásfi Márton (60 kg) egyaránt bronzérmet nyert.

A mieink két arannyal és öt bronzzal az éremtáblázat negyedik helyén végeztek az egyéni versenyekben.

Az U23-as Eb vasárnap a vegyes csapatküzdelmekkel zárul.

(Kiemelt képen: Sáfrány Péter Forrás: IJF)

Legfrissebb hírek

Bolívia legyőzte Brazíliát, és még reménykedhet a vb-kijutásban

Minden más foci
38 perce

Varga Barnabás és Tóth Balázs volt a mieink legjobbja a portugálok ellen – Nemzeti Sport-osztályzatok

Magyar válogatott
39 perce

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
44 perce

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
57 perce

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
1 órája

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
7 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
7 órája
Ezek is érdekelhetik