Short track: új sorozat vár a juniorokra

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.16. 21:08
Címkék
A hétvégén már válogatón lép jégre a magyar junior rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott, amelyre a kezdődő évadban junior világkupa-sorozat is vár.

Az eredményes 2022/2023-as évad után a új idénynek is nagy reményekkel, motiváltan vágnak neki a juniorkorú rövid pályás gyorskorcsolyázók, akik már hosszú hetek óta keményen készülnek a rájuk váró akadályokra.

Az év első hónapjaiban többek mellett a téli EYOF-on és a junior-világbajnokságon is bizonyították a tudásukat, amit a következő időszakban is megtehetnek majd.

„Kétszer két hetet Olaszországban töltöttünk az elmúlt hónapokban a fiatalokkal, edzőtáboroztunk a felnőttválogatottal. Folyamatos munkában vagyunk már hosszú ideje, az első fontos állomás pedig a jövő hét végén érkezik. A felnőttek országos bajnokságán a juniorok sem pihennek, a válogatottba kerülés a tét számukra a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban – kezdi a csapat edzője, Lakatos Tamás. –

A korosztályos versenyek esetében fontos változások történtek a nyáron: Európa-kupát már nem rendeznek, helyette világkupákon bizonyíthatnak majd a fiatalok.

Három fordulót rendeznek ebből, emellett a YOG, vagyis az ifjúsági olimpiai játékok és a junior-vb lesz a főversenyünk. Természetesen szeretnénk minél jobban szerepelni ezeken.”

A versenyrendszer változásai valamelyest az alapvető célokat is átírta.

„A juniorok fejlődését tekintve jól sülhet el ez az újítás, hiszen korábban nagyobb ugrás volt számukra, ha a korosztályos versenyek után a felnőttek közé kellett beszállniuk. Ez most valamelyest javul a junior-világkupa beindításával. Teret nyertünk, így végigversenyezhetik a korosztályukat a juniorok; ez a lépcső korábban hiányzott. Az első állomás november végén lesz Hollandiában!”

(Kiemelt képünkön: a felnőtt- és a juniorválogatott a bormiói edzőtáborban Forrás: hunskate.hu)

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
3 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
3 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
3 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
4 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
4 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
4 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik