Ökölvívás: öt érmet szereztek a magyar lányok a Szilézia Openen

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.10. 17:58
Címkék
Mind az öt magyar ökölvívó dobogóra állt a lengyelországi Szilézia Open nemzetközi korosztályos leányviadalon.

Kemény összecsapásokat figyelhettek a kilátogatók ezen a héten a lengyelországi Gliwicében, ahol tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a Szilézia Open elnevezésű korosztályos ökölvívó-viadalt. A nemzetközi mezőnyt felvonutató eseményen a magyar fiatalok sem hiányoztak a mezőnyből: a küldöttséget öt bokszoló alkotta, akik közül idén mindenki Európa-bajnoki dobogóra állhatott.

Az ifik között tavasszal Szira Zsófia aranyérmet szerzett, míg Horváth Laurát és Kovács Nikolettet a döntőben állították meg, mint ahogyan a nyáron Nyögéri Sárát és Kapcsos Vivient is – utóbbi két bokszoló a juniorok kontinensviadalán bizonyított. Kijelenthető tehát, hogy erős csapatot állítottak össze a szakvezetők, a tagok pedig nem okoztak csalódást.

Bár az idei, már említett célverenyeken már túl voltak a fiatalok, Romániába is komoly célokkal érkeztek, annak ellenére, hogy a csapatvezető, Ráth Miklós elmondta, nincsenek csúcsformában a lányok. Szira Zsófia – ha úgy tetszik – újraélhette az Európa-bajnokságot, hiszen ugyanabban a sorrendben, ugyanazzal a két ellenféllel találkozott, mint május elején Jerevánban. A végkifejlet sem alakult másképp, a 81+ kilogrammosok kategóriájában a lengyel és a német bokszoló ellen is idő előtt befejezte a mérkőzését, így felállhatott a dobogó legfelső fokára.

Horváth Laura (52 kg) és Kovács Nikolett (70 kg) is két meccsen bunyózott, előbbi Szirához hasonlóan mindkettőt behúzta, így aranyérmes lett, Kovácsot viszont az elődöntőben megállították, így be kellett érnie a harmadik hellyel.

A juniorok között Kapcsos Viviennek ellenfél hiányában egy súlycsoporttal fentebb, 75 kilóban kellett elindulnia, ám ez sem okozott gondot neki, két magabiztos győzelemmel lett a kategória legjobbja, míg Nyögéri Sára (52 kg) háromszor is ringbe lépett. A döntőben méltó ellenfele volt a francia versenyzőnek, aki végül jobbnak bizonyult nála, így az Eb után a Szilézia Opent is ezüstéremmel fejezte be a vecsési fiatal.

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
3 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
3 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
4 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
4 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
4 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
5 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
5 órája
Ezek is érdekelhetik