Ökölvívás: csütörtökön kezdődik az ifjúsági és junior ob

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.27. 10:53
Címkék
Nyíregyházán gyűlnek össze a hát második felében a legjobb hazai ifjúsági és juniorkorú ökölvívók, hogy megméressék magukat a korosztályos országos bajnokságon.

Szeptember 28. és október 1. között rendezik meg Nyíregyházán az ifjúsági (2005-ös és 2006-os születésű versenyzők) és a juniorkorú (2007-2008) ökölvívók országos bajnokságát, amelyen a korosztályos legjobb hazai képviselői lépnek majd ringbe. Az esemény az egyik legfontosabb magyarországi megméretése a fiataloknak, amely egyúttal válogatóként is szolgál a folytatás előtt.

Tavaly a juniorok viadalát az U12-es és a serdülőkorosztályéval együtt rendezték meg november elején Budapesten, míg az ifik szeptember közepén találkoztak Debrecenben; idén máshogy alakult a párosítás, az idősebbek egy eseményen osztoznak, míg az U12-esek és a serdülők október második felében Egerben gyűlnek össze az országos bajnokság keretén belül.

A Nyíregyházán kesztyűt húzó korosztályok az év eddigi részében sem pihentek, eredményes időszakot zártak: az idősebbek tavasszal az eddigi legeredményesebb magyar szereplést mutatták be az ifjúsági Eb-k történetében, a küldöttségből heten is dobogóra állhattak Örményországban, míg a juniorok négy éremmel zárták a kontinensviadalukat Romániában.

Az ob-n erős és népes mezőny várható a nevezések alapján: összesen 351 ökölvívó jelezte a részvételi szándékát.

A versenyt minden hivatalos női és férfi súlycsoportban megrendezik, így összesen 51 bajnokot avatnak a viadal utolsó napján – a döntőket vasárnap rendezik majd.

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)

 

Legfrissebb hírek

Öttusa váltó-vb: egyiptomi győzelem vegyes váltóban

Egyéb egyéni
1 perce

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
24 perce

Továbbra is veretlen a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
25 perce

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
44 perce

Hihetetlen dráma után harmadszor is aranyérmes a magyar válogatott a cukorbetegek futsal Eb-jén

Minden más foci
53 perce

Fábián Sára Ráhel győzött légpisztolyban a Masped-kupán

Egyéb egyéni
56 perce

Aerodinamikus ír szökőkirály szólógyőzelmét hozta a 6. szakasz a Tour de France-on

Kerékpár
59 perce

Szamokovba utazik a Falco a BL-selejtezőre

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik