Kajak-kenu: félszáz éremmel zárta az ORV-n az évadot a utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.11. 14:41
Címkék
Méltó módon zárta a magyar kajak-kenu utánpótlás az idei évadot: a fiatalok összesen 50 érmet szereztek a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyén.

Valóságos víziparádét rendeztek a magyar utánpótláskorú kajak-kenusok az idei nyáron: a fiatalok az U23-as és ifjúsági világbajnokságon és a korosztályok Európa-bajnokságán is bizonyították, nincsen párjuk, hiszen csak az említett két eseményen összesen 74 érmet szereztek, közte több mint 40 arannyal. Nem kérdés, a nemzetek versenyében is diadalmaskodtak, ráadásul többen a felnőttek között is megmutatták a tudásukat, elég csak az Európa Játékokra vagy az augusztusi vb-re gondolni. az U23-as és ifjúsági világbajnokságon és a korosztályok Európa-bajnokságán is bizonyították, nincsen párjuk, hiszen csak az említett két eseményen összesen 74 érmet szereztek, közte több mint 40 arannyal. Nem kérdés, a nemzetek versenyében is diadalmaskodtak, ráadásul többen a felnőttek között is megmutatták a tudásukat, elég csak az Európa Játékokra vagy az augusztusi vb-re gondolni. 

A hazai maratonistákat sem szabad elfelejteni: a szakág korosztályos képviselői sem pihentek az elmúlt hónapokban, előbb Európa-, majd világbajnokságon bizonyultak a legeredményesebb csapatnak.

A sűrű idény utolsó jelentős utánpótlásversenyének a lengyelországi Poznan adott otthont, ahol az „utánpótlás utánpótlása” kapott lehetőséget a bizonyításra. Az Olimpiai Reménységek Versenyén az U15-ös, az U16-os és az U17-es korosztályok számára rendeztek versenyeket, a fiatalok 200, 500 és 1000 méteren szálltak vízre egyéni és csapathajókban.

A szokásoknak megfelelően – és a már emlegetett idősebbekhez méltó módon – a magyar fiatalokat az ORV-n sem lehetett megállítani: az óriási, 69 versenyzőt számláló küldöttség az első napon még „csak” továbbjutásoknak örülhetett, pénteken viszont beindult a henger. Kezdésképp 20 érmet sörpörtek be a fiatalok, akik a második döntős napon, szombaton sem lassítottak, sőt egy lapáttal rátettek a produkciójukra, 22 medált szerezve. Vasárnapra is jutott nyolc érem,

így végül félszáznál álltak meg a magyarok, messze a legtöbb érmet begyűjtve a nemzetek között. Viszonyításképp, a második Lengyelország 29-nél, a harmadik Kanada 18-nál állt meg.

Az ORV-n elinduló magyar fiatalok közül ráadásul senki sem indult az U23-as és ifjúsági vb-n és Eb-n, így joggal bízhatunk benne, hogy a folytatásban is hasonlóan remek eredményeket ünnepelhetünk majd az utánpótlásban (is).

(Kiemelt képünkön: az elmúlt napokban gyakori látvány volt Poznanban: magyar fiatalok az ORV dobogójának tetején Forrás: MKKSZ)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: rekordhosszúságú eltiltást kapott az ellenfele orrát törő osztrák játékos

Kézilabda
16 perce

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
21 perce

„Arteta nagy barátom, de...” – Luis Enrique a PSG továbbjutása után

Bajnokok Ligája
40 perce

Címlapsztori: jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője

Labdarúgó NB I
49 perce

NB II: ismét képernyőre kerül a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
57 perce

„Miért ne? Csak rajtunk áll” – Terbócs István szerint meglepetést okozhat hokiválogatottunk a németek ellen

Jégkorong
1 órája

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik