Ökölvívás: tizenkilenc magyar fiatal indul a serdülő Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.16. 15:38
Címkék
Népes mezőnyben népes magyar csapat – tizenkilenc fiatalnak szurkolhatunk a maribori serdülő ökölvívó Európa-bajnokságon, amely csütörtökön kezdődik.

Eljött az idő, hogy a legfiatalabb Eb-n résztvevő ökölvívó korosztály is megméresse magát kontinensviadalon: a serdülők (2009-es és 2010-es születésű fiatalok) Európa-bajnokságának első összecsapásait augusztus 17-én, csütörtökön rendezik meg, a bő egyhetes versenyen pedig a nevezések alapján 30 ország 385 sportolója húz majd kesztyűt.

A népes mezőnyből a magyar válogatott sem hiányzik, amely a korosztályos vezetőedző, Dorkó Péter irányításával tizekilenc fővel képviselteti magát a viadalon, akik az év elejétől kezdve edzőtáborokban készültek az év legfontosabb megméretéseire. Akkor úgy fogalmazott a szakvezető az Utánpótlássportnak, hogy javarészt elsőéves fiatalok alkotják a korosztályt, akikkel a legfőbb cél 2023-ra a tapasztalatszerzés lesz. 

A serdülők tavalyi Eb-jén eredményesen szerepeltek a magyar fiatalok: Körömi Ábel ezüst-, Tószegi Ferenc és Kapcsos Vivien pedig bronzérmet szerzett; közülük viszont már mindenki a juniorok mezőnyét erősíti, utóbbi ráadásul ezüstérmet szerzett a júliusi kontinensviadalon.Az imént említett juniorverseny mellett pedig az ifjúságiak Eb-jén is remekeltek a hazai bokszolók A serdülőkkel kapcsolatban nem egyszerű jósolni, talán nem is érdemes, hiszen a legfontosabb, hogy megtapasztalják egy kontinensviadal légkörét.

A magyar csapat a maribori serdülő ökölvívó Európa-bajnokságon (augusztus 17-25.)

Lányok
Szabó Hajnal (40 kg), Bajcsi Flóra (42 kg), Dorkó Laura (51 kg), Törő Eszter (54 kg), Németh Barbara (57 kg), Tallósi Vanessza (60 kg)

Fiúk

Rafael Dávid (40 kg), Asztalos Hunor (44 kg), Vastag Béla (46 kg), Kékesdy Áron (48 kg), Nagy Kornél (50 kg), Fazekas István (52 kg), Czifra István (54 kg), Bogyor Dávid (60 kg), Turós Levente (63 kg), Sas Dániel (70 kg), Farkas Tamás (75 kg), Domján Alex (80 kg), Völgyi György (90 kg)

(Kiemelt képünk forrása: Facebook/Dorkó Péter)

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
18 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
36 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
36 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
52 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik