Labdarúgás: a paksi Vas Gábor nem bánná a rövidebb nyári szünetet

Borsos László utanpotlassport.huBorsos László utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.04.13. 09:01
Címkék
A Paksi FC jó formában lévő saját nevelésű játékosa, Vas Gábor úgy érzi, minden szempontból a legjobb helyen van, nem tudja elképzelni magát másik magyar együttesben, s örülne neki, ha csapatával kiléphetne a nemzetközi kupaporondra.

Saját nevelésű játékosa bontogatja szárnyait a Paksi FC-nél. A 19 éves Vas Gábor szülővárosában, Tolnán kezdett el futballozni, az U15-ös korosztály óta az NB I-es klubban pallérozódik, s azon kevesek közé tartozik az élvonalban, aki már tizenhat éves kora óta az első keret tagja, 2020 tavaszán került fel a „nagyok” közé. A 2003-as születésű középpályásnak először Osztermájer Gábor szavazott bizalmat felnőttszinten, majd Bognár György és Waltner Róbert is számolt vele, immár 27 mérkőzése van a honi élvonalban – ráadásul abban az együttesben kap esélyt, amely a legközelebb áll a szívéhez.Vas Gábor szülővárosában, Tolnán kezdett el futballozni, az U15-ös korosztály óta az NB I-es klubban pallérozódik, s azon kevesek közé tartozik az élvonalban, aki már tizenhat éves kora óta az első keret tagja, 2020 tavaszán került fel a „nagyok” közé. A 2003-as születésű középpályásnak először Osztermájer Gábor szavazott bizalmat felnőttszinten, majd Bognár György és Waltner Róbert is számolt vele, immár 27 mérkőzése van a honi élvonalban – ráadásul abban az együttesben kap esélyt, amely a legközelebb áll a szívéhez.

Rengeteget jelent, hogy abban a csapatban bontogathatom a szárnyaimat, amelynél nevelkedtem. Itt vannak a barátaim, közel vagyok a családomhoz, otthonos környezetben játszhatok – nem is igen tudom elképzelni magamat másik magyar egyesületben.

Minden szempontból a legjobb helyen vagyok: sportszakmailag kiváló szintet képvisel a klub, s mivel megkapom a lehetőséget, csak rajtam múlik a fejlődésem.

A kitartó munkám eredményének tudom be, hogy annak idején meg tudtam ragadni a felnőttcsapatban. Ha nem úgy sült el egy-egy mérkőzés, mint azt vártam, nem estem össze, még keményebben dolgoztam, ha pedig újabb esélyt kaptam, javarészt éltem vele. Bár sok a karakteres, rutinos, illetve válogatott labdarúgó Pakson, könnyen beilleszkedtem. Eleinte furcsa volt, hogy azokkal készülök együtt, akiket korábban a TV-n néztem, de befogadó volt a közeg, az első perctől kezdve segítettek a társak, amiért hálás vagyok nekik.”

Ebben az idényben bejátszotta magát az NB I harmadik helyezettjébe, a legutóbbi hat bajnokin a kezdő tizenegybe jelölte őt Bognár György. Bár az eredeti posztját tekintve hatos, az utánpótlásban rendre védekező középpályásként számítottak rá, a felnőttek között nem egyszer játszott jobbhátvédet vagy belső védőt.

Az utóbbi hetekben rendre lehetőséget kaptam Bognár György vezetőedzőtől, élvezem a bizalmát. Szerettem vele dolgozni az első szerepvállalása idején és most is nagy öröm a közös munka. Olvastam, hogy a legutóbbi, FTC elleni mérkőzésen kiemelt a sajtótájékoztatón, ami jólesett, de ettől még ugyanolyan munkamorállal készülök a hétvégére is, hogy megfeleljek az elvárásainak.

Testhezálló az a stílus, amit képviselünk, szeretek a középpályán robotolni, a labdaszerzésre és az előrejátékra összpontosítani.

Nagy a konkurencia a posztomon, Balogh Balázstól, Papp Kristóftól és Windecker Józseftől is sokat tudok tanulni. Az, hogy ilyen társaim vannak, arra ösztökél, hogy felvegyem velük a versenyt.”

Az FTC elleni múlt szombati bajnokin jó teljesítményt nyújtott, a Nemzeti Sportnál a forduló válogatottjába is bekerült 7-es osztályzattal. Fiatal kora ellenére ez volt a hatodik meccse a magyar rekordbajnok ellen.

Az első évemben rendre izgultam a Fradi elleni meccsek előtt, de most már ugyanúgy készülök ellenük, mint bármelyik csapat ellen. Össze sem lehetett hasonlítani pályafutásom első bajnokijával a múlt szombati, győztes mérkőzést, hiszen akkor ötgólos vereséget mértek ránk a zöldek, ezúttal pedig mi nyertünk telt házas, jó hangulatú bajnokin. Miután feltoltak a középpályára, jobban ment a játék, a második félidőben pedig remekül teljesítettünk csapatszinten, aminek köszönhetően behúztuk a három pontot. Nagy dolog a győzelem a klub életében, már csak azért is, mert ezáltal visszavettük a harmadik helyet a tabellán.

A legutóbbi hat bajnokinkat megnyertük, aminek a receptje az lehet, hogy nagyobb önbizalommal lépünk pályára, mint korábban, be merünk vállalni olyan húzásokat, amelyeket régebben esetleg nem, s ezzel talán a szerencsét is magunk mellé állítottuk. Bár a védekezésünkbe olykor hiba csúszik, a kapott góljaink számán lehetne faragni, amíg eggyel többet szerzünk, mint az ellenfelek, nincs nagy gond.

A tehetséges fiatal a rövid távú céljairól is szót ejtett.

Szeretném tartani azt a formát, ami az előző bajnokikon jellemzett, csapatszinten pedig szeretnénk meglovagolni a szériánkat, hatalmas tett lenne a dobogón végezni. Nem bánnám, ha a nyári szünet rövidebb lenne amiatt, mert júliusban európai kupamérkőzések várnának ránk, jó lenne, ha megmutathatnánk magunkat nemzetközi színtéren. Az U21-es válogatott legutóbbi összetartásán számítottak rám, ám kisebb sérülés miatt nem léphettem pályára. Bízom benne, ha továbbra is ilyen teljesítményt nyújtok, újból meghívást kapok a keretbe.”

(Kiemelt képünkön: Vas Gábor Forrás: paksifc.hu)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik