Labdarúgás: hosszú út vár az MTK Budapest U19-es, címvédő együttesére

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 08:54
Címkék
Az MTK Budapest a hivatalos honlapján osztotta meg az U19-es első osztályt megnyerő együttesének a felkészülési programját; a címvédő labdarúgókra sűrű hetek várnak.

A 2020-21-es évadot követően a legutóbbi kiírást is az MTK Budapest nyerte meg az U19-es kiemelt bajnokságban, amely az utóbbi négy évben harmadszor értek fel a csúcsra a legidősebbek első osztályában. A fővárosi kék-fehérek már az őszi szezont, az „alapszakaszt” is az élen zárták, majd a tavaszi időszakban sem esett vissza a teljesítményük, sőt újabb szintet léptek.

Sűrű program vár az U19-es első osztályban címvédő MTK Budapestre Forrás: sandorkaroly.hu
Sűrű program vár az U19-es első osztályban címvédő MTK Budapestre Forrás: sandorkaroly.hu

Sűrű program vár az U19-es első osztályban címvédő MTK Budapestre  •  Forrás: sandorkaroly.hu

A korosztály A-csoportjában kiváló félévet zártak, tavasszal tizennégy mérkőzésen tizenkétszer győztesen hagyták el a pályát, mindössze egyszer kaptak ki, remek formájuknak köszönhetően pedig már május elején behozhatatlan előnyre tettek szert a tabella élén. Végül tizennyolc (!) ponttal nyerték meg a bajnokságot, egyértelműen kiemelkedve a mezőnyből, így ismét címvédőként vághatnak neki az őszi küzdelmeknek, amelyre már elkészült a felkészülési program.

A sandorkaroly.hu beszámolója szerint a Balogh Béla által vezetett fiatalokra sűrű időszak vár: július közepén a besztercebányai SNP Cupon fognak részt venni, utána pedig a már szokásosnak nevezhető, NB III-asokkal közös edzőtábor kezdődik, amelynek Lipót lesz a helyszíne. Július végén és augusztus első felében több felkészülési mérkőzés is vár a labdarúgókra, összecsapnak a Vecséssel, a Slovan Bratislavával és a Paks korosztályos csapatával is. A jelenlegi állás szerint augusztus 19-én játsszák az utolsó edzőmeccsüket (az ellenfél kiléte még szervezés alatt), ami után elstartol a 2022-2023-as évad. A fiatalokra nem csak itthon, de a nemzetközi porondon várnak feladatok, hiszen a bajnoki címüknek köszönhetően biztosan képviselik a magyar színeket az ifi BL következő kiírásában.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
5 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
6 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
6 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
7 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
7 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik