Párbajtőrvívás: Muhari Eszter a teniszlabdát is megcélozza

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.01. 16:48
Címkék
A Magyar Vívó Szövetség új kezdeményezést indított „Sportágunk a karanténban” címmel, amelyben a legsikeresebb hazai vívók mutatják be a szervezet fotósának, Kovács Mártonnak a mindennapjaikat. A sorozat harmadik részében az ötszörös utánpótlás Európa-bajnok, kadétvilágbajnok párbajtőröző, a 17 éves Muhari Eszter a főszereplő.

A kadétvilágbajnok párbajtőröző, Muhari Eszter 17 évesen a felnőttválogatott alapemberének számít. Habár csapatban már nem, egyéniben még lehet esélye kvalifikálnia magát a koronavírus-járvány miatt jövő évre halasztott tokiói olimpiára. A Magyar Vívó Szövetség a„Sportágunk a karanténban” című sorozat keretébenlátogatta meg otthonában az ötszörös utánpótlás Európa-bajnok reménységet.Muhari Eszter 17 évesen a felnőttválogatott alapemberének számít. Habár csapatban már nem, egyéniben még lehet esélye kvalifikálnia magát a koronavírus-járvány miatt jövő évre halasztott tokiói olimpiára. A Magyar Vívó Szövetség a„Sportágunk a karanténban” című sorozat keretébenlátogatta meg otthonában az ötszörös utánpótlás Európa-bajnok reménységet.

Muhari Eszti, aki világjáró helyett hazajáró lett: “A karantén hetei alatt lett volna felnőtt Világkupánk Kínában, és junior világbajnokságunk Salt Lake City-ben. Ehelyett maradt nekem az Adria. Mármint a zuglói Adria sétány, ahol lakom… A junior vébét nagyon vártam, és remélem, az ősszel bepótolják, bár mondanak ezzel kapcsolatosan mindenfélét.”

Muhari Eszter, aki világjáró helyett hazajáró lett: „a karanténidőszak közben lett volna a kínai felnőtt-világkupaverseny, és a Salt Lake City-i junior-világbajnokság. Ehelyett maradt nekem az Adria. Mármint a zuglói Adria sétány, ahol lakom. A junior-vb-t nagyon vártam, és remélem, ősszel bepótolják, bár mondanak ezzel kapcsolatosan mindenfélét...”

Muhari Eszti, a létramászó (I.): “Létrának hívják ezt az eszközt, melynek segítségével igyekszem karban tartani magam. A lakásunknak egyedül ezen a pontján tudom lerakni, nem a fotó kedvéért állítottuk be így… Bevallom, kicsit már kezd elegem lenni ezekből a gyakorlatokból, nagyon hiányzik a vívás.”

Muhari Eszter, a létramászó (első rész): „Létrának hívják ezt az eszközt, amelynek segítségével igyekszem karban tartani magam. Nem a fotó kedvéért állítottuk be így: a lakásunknak egyedül ezen a pontján van hely lerakni. Bevallom, kicsit már kezd elegem lenni ezekből a gyakorlatokból, nagyon hiányzik a vívás.”

Muhari Eszter, a létramászó (II.): “Függőlegesen is használjuk a létrát, ugyani közös családi projektbe kezdtünk. A szüleim szobáját már kifestettük, most az enyém következik. A festéket már megvettük, és az időnk, sajnos, igazán engedi, hogy ebbe is belevágjunk.”

Muhari Eszter, a létramászó (második rész): „Függőlegesen is használjuk a létrát, ugyanis közös családi projektbe kezdtünk. A szüleim szobáját már kifestettük, most az enyém következik. A festéket már megvettük, és az időnk, sajnos engedi, hogy ebbe is belevágjunk.”

Muhari Eszti, a kupahalmozó tanuló: “Itt tartom a fontosabb serlegeimet és érmeimet. A vb- és Eb-érmeknek pedig másik, speciális helyet találtam. A laptop is különleges szerepet tölt be most az életemben, ugyanis ez lett az iskolám. Javában zajlik a távoktatás, tegnap is dolgozatot írtunk. Nem hittem volna, hogy ennyire tud hiányozni a suli…”

Muhari Eszter, a kupahalmozó tanuló: „Itt tartom a fontosabb serlegeimet és érmeimet. A vb- és Eb-érmeknek pedig másik, speciális helyet találtam. A laptop is különleges szerepet tölt be most az életemben, ugyanis ez lett az iskolám: javában zajlik a távoktatás. Nem hittem volna, hogy ennyire tud hiányozni a suli…”

Muhari Eszti, a biztos kezű: “Ez kihagyhatatlan alapgyakorlatnak számít nálam. Hogy hányszor találom el százból a teniszlabdát? Mindig számolom, de nem szeretnék szerénytelennek tűnni… Valamit kell válaszolnom? Akkor úgy fogalmazok, hogy közelebb a százhoz, mint a kilencvenhez!”

Muhari Eszter, a biztoskezű: „Ez kihagyhatatlan alapgyakorlatnak számít itthon. Hogy hányszor találom el százból a teniszlabdát? Mindig számolom, de nem szeretnék nagyképűnek tűnni… Valamit kell válaszolnom? Akkor úgy fogalmazok, hogy közelebb a százhoz, mint a kilencvenhez!”

További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik