Nyílt vízi úszás: magyar ezüst és bronz olimpiai távon a junior Eb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.03. 20:46
Címkék
A nyitónapi négy érem után a második napon kettőt szereztek a magyar fiatalok a racicei junior nyílt vízi úszó Európa-bajnokságon. Ezúttal mindkét érmet a fiúk szállították: Huszti Dávid második, Gálicz Péter harmadik lett a legidősebb korosztály 10 km-es versenyében.

A racicei junior nyílt vízi úszó Európa-bajnokság második napján a 18-19 esztendősek a királykategóriában versenyeztek a 10 km-es, olimpiai távon. A lányok indították a napot, az egy éve ezüstérmes Rohács Réka esélyesnek számított, ám kiderült, a felnőtt világbajnokság – ahol 5 és 10 km-en és a váltóban is indult – sokat kivett belőle, így hiába jött fel az utolsó kör előtt, végül a 6. helyen ért célba, míg Vass Luca a 8., a vállsérüléssel bajlódó Juhász Janka pedig 13. lett.Rohács Réka esélyesnek számított, ám kiderült, a felnőtt világbajnokság – ahol 5 és 10 km-en és a váltóban is indult – sokat kivett belőle, így hiába jött fel az utolsó kör előtt, végül a 6. helyen ért célba, míg Vass Luca a 8., a vállsérüléssel bajlódó Juhász Janka pedig 13. lett.

músz
músz

 •  Forrás: MÚSZ

Délután a fiúknak annál jobban ment, Huszti Dávid sokáig vezetett is, de Gálicz Péter is ugrásra készen bolyozott, majd amikor 5 km után elkezdett gyorsulni az élboly, ő is azzal tartott. A hajrá rém izgalmasan alakult, a két magyar és a brit Nathan Hughes döntötte el az érmek sorsát, végül a riválisnak jött ki jobban az utolsó néhány méter, és 1.2 másodperccel Huszti előtt ütötte meg a panelt, aki három tizeddel volt gyorsabb az idősebbik Gálicz fivérnél. Péter – az öccséhez, az 5 km-en remeklő Lászlóhoz hasonlóan– bronzérmet szerzett.

„A lányok dicséretesen helytálltak. Az, hogy Réka tizenhat napra kiesett a felkészülésből Kvangdzsu miatt, a hajrában köszönt vissza, mert felhozta a második bolyt az utolsó kilométereken, de ebben sajnos elfáradt, így már nem tudott robbanni a végén – értékelt Gellért Gábor szövetségi kapitány. – A fiúk két érmével abszolút boldogok vagyunk, de nem tudok vitatkozni Rasovszky Kristóffal, aki nézte a streamet, aztán azt üzente a srácoknak Kanadából, hogy legközelebb ne egymással foglalkozzanak, hanem fogják közre az angolt, darálják le kőkeményen, utána ráérnek eldönteni, melyikük lesz az aranyérmes.”

Vasárnap a két váltóverseny zárja az Eb-t – a kapitány reméli, sikerül érmet szerezni, mert több mint biztató, hogy két nap után a magyar válogatott vezeti a pontversenyt.

JUNIOR NYÍLT VÍZI ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, RACICE (CSEHORSZÁG)
10 km (18-19 évesek)
Férfiak
1. Nathan Hughes (Nagy-Britannia) 1:55:49.9, 2. Huszti Dávid (Magyarország) 1:55:51.1, 3. Gálicz Péter (Magyarország) 1:55:51.4
Nők
1. Oceane Cassignol (Franciaország) 2:01:28.3... 6. Rohács Réka 2:01:58.1... 8. Vass Luca 2:02:00.6... 13. Juhász Janka 2:07:19.3

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: rajtol az NB II, döntő a női Eb-n

Minden más foci
10 perce

EYOF: befejeződött a multisportesemény, a magyarok 26 éremmel zártak

Utánpótlássport
1 órája

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
1 órája

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
1 órája

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
1 órája

Komáromi vereség a bajnoki nyitányon

Minden más foci
2 órája

Kós Hubert: Látni akarom, mit tudok kihozni magamból

Vizes vb 2025
2 órája

Koleszár Mihály és Guzi Blanka aranyérmes az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik