Birkózás: érmeket remél a kapitány a junior kötöttfogásúaktól a vb-n

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.31. 09:19
Címkék
„Nem mondhatni, hogy hígulna a mezőny, mivel a gyengébb országok el sem jönnek a vb-re, miközben a kimagaslóan jó erőt képviselők csatlakoznak: például Irán, vagy − a kis súlyokban − Kazahsztán, Japán és Dél-Korea. Úgy vélem, az európai kötöttfogású birkózó-nagyhatalmak már az Eb-n is a legerősebb embereikkel vettek részt, úgyhogy sok ismerős arc lesz Tallinnban” − mondta junior kötöttfogású birkózó-válogatott vezetőedzője, Struhács György a korosztályos világbajnokság előtt.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Struhács György vezette kötöttfogású válogatott a birkózás hazai történetének legeredményesebb junior Európa-bajnokságát tudhatta maga mögött június elején, Pontevedrában; 1993-ban, Götzisben volt már arra példa, hogy három magyar kötöttfogású szerezzen kontinensbajnoki címet, ám akkor nem állhatott több honfitárs a dobogó másik két fokán. Spanyolországban a három arany mellé egy-egy ezüst- és bronzérem is jutott.Lévai Tamás (77 kg)életében először állhatott fel az Eb-dobogó legfelső fokára,Szőke Alex(97 kg) másodszor,Takács István(82 kg) viszont ugyancsak először nyert Eb-aranyat. Ezüstérmes lett Losonczi Dávid (87 kg), míg a dobogó harmadik fokára Vitek Dáriusz (130 kg) állhatott.Struhács György vezette kötöttfogású válogatott a birkózás hazai történetének legeredményesebb junior Európa-bajnokságát tudhatta maga mögött június elején, Pontevedrában; 1993-ban, Götzisben volt már arra példa, hogy három magyar kötöttfogású szerezzen kontinensbajnoki címet, ám akkor nem állhatott több honfitárs a dobogó másik két fokán. Spanyolországban a három arany mellé egy-egy ezüst- és bronzérem is jutott.Lévai Tamás (77 kg)életében először állhatott fel az Eb-dobogó legfelső fokára,Szőke Alex(97 kg) másodszor,Takács István(82 kg) viszont ugyancsak először nyert Eb-aranyat. Ezüstérmes lett Losonczi Dávid (87 kg), míg a dobogó harmadik fokára Vitek Dáriusz (130 kg) állhatott.

Volt miért örülnie a junior kötöttfogású csapatnak Pontevedrában Forrás: birkozoszov.hu
Volt miért örülnie a junior kötöttfogású csapatnak Pontevedrában Forrás: birkozoszov.hu

Volt miért örülnie a junior kötöttfogású csapatnak Pontevedrában  •  Forrás: birkozoszov.hu

A fiatalok hamarosan eggyel magasabb szinten, a tallinni junior-világbajnokságon bizonyíthatnak augusztus 16-tól. Az imént említettek közül csupán Vitek részvétele kérdéses:

„Dáriusznak problémái vannak a vérnyomásával, jelenleg Budapesten tartózkodik kivizsgáláson, emiatt nem biztos, hogy ott lesz Észtországban. Adöntést hamarosan az orvos hozza meg”− tájékoztatott Struhács.

A kötöttfogásúak két hét pihenőt kaptak a kontinensbajnokság után, ám ezután meglehetősen sűrű program várt rájuk:

„Fokozatosan növeltük a terhelésüket; két hetet Budapesten edzettünk, majd ugyanennyi időt töltöttünk Mátraházán, ahol a felnőttválogatottal készülhetett a csapat. Jelenleg Horvátországban tartózkodunk, együtt edzünk a hazaiak és a moldovaiak első számú keretével. Mindig hangoztatom: a küzdősportolóknak nem lehet néhány hónapon belül kétszer hozniuk a csúcsformájukat. Jól birkóztak Spanyolországban, azon dolgozunk, hogy megközelítsék azt, ahogyan ott teljesítettek. Pontevedrában is látható volt: többen nem tudtak mind a két nap ugyanazon a szinten pörögni, ezt próbáljuk most kiküszöbölni”− mondta a mester.

De mennyivel lesz nehezebb dolguk a világbajnokságon?

„Nem mondhatni hogy hígulna a mezőny, mivel a gyengébb országok el sem jönnek a vb-re, miközben a kimagaslóan jó erőt képviselők csatlakoznak: például Irán, vagy− a kis súlyokban− Kazahsztán, Japán és Dél-Korea. Úgy vélem, az európai kötöttfogású birkózó-nagyhatalmak már az Eb-n is a legerősebb embereikkel vettek részt, úgyhogy sok ismerős arc lesz Tallinnban.”

Érdekesség, hogy a kadét-világbajnok, Szőke Alex legnagyobb vetélytársa, az osztrák Markus Ragginger sérülés miatt nem volt ott Pontevedrában. Alex az idén egyszer kikapott tőle, s− ahogyan azt korábban már elmondta− nagy célja, hogy visszavágjon neki. Struhácsszerinte két srác a súlycsoport abszolút favoritja, s abban bízik, hogy a fináléban találkoznak.

Térjünk néhány mondat erejéig vissza a júniusi Európa-bajnokságra: a legszebb az egészben, hogy lehetett volna jobb is a magyarok szereplése... A tavalyi, budapesti felnőtt-világbajnokságon hetedik Váncza Istvánnak (67 kg) nem jött ki a lépés Spanyolországban; nyolcadik lett, miközben mind a négy, a súlycsoportjában dobogón álló birkózót (a grúz Dzsodzsi Sotadze, az örmény Hajk Melikjan, az osztrák Aker Al Obaidi és a belorusz Eldar Haszanau) legyőzte már az idén. Váncza mindenképpen javítani szeretne Tallinnban.

És, hogy mire számít a vezetőedző?

„Ugyanazt tudom mondani, amit az Eb előtt: két érmet és pontszerző helyezéseket várok a fiúktól. Minden, amit ezen felül elérünk, az már csak a hab lenne a tortán.”

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik