Kialakult a horrorág! Rajta a németek, a spanyolok, a franciák és a portugálok!

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.06.25. 23:30
Musiala és Wirtz sem érti, hogy kerültek ilyen teljesítménnyel ilyen ágra (Fotó: Getty Images)
Már csak egy nap, s összesen két kvartett zárása van hátra a németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportköréből, így jól kivehető, milyen ágak alakulnak a nyolcaddöntő felé vezető úton. Nos, ahogy az 2016-ban és 2021-ben is volt, ezúttal is van egy horrorág, talán minden eddiginél erősebb nemzetekkel…

 

Ezúttal sem „ússzuk meg” a horrorágat az Európa-bajnokságon, de talán minden eddiginél durvább a helyzet. Azt már kedden tudtuk, hogy a két eddig talán leginkább meggyőző teljesítményt nyújtó német és spanyol válogatott egy ágra kerül az F-csoportot megnyerő Portugáliával, de ma meglepetésre a világbajnoki ezüstérmes Franciaország is csatlakozott melléjük azzal, hogy nem nyerte meg a D-csoportot. A spanyolok az E/F csoport harmadik helyezettjével, Németország Dániával mérkőzik meg.

A portugálok az A/C csoport harmadikjával (vagyis remélhetőleg a magyar válogatottal...) mérkőznek meg, míg a franciákra az E-csoport második helyezettje vár, amely még bárki lehet a belga, szlovák, ukrán, román négyesből. 

A másik ágon az Eb-címvédő olasz válogatott ellenfele Svájc lesz, de itt található meg Anglia, s a D-csoportot megnyerő Ausztria is... Ezen a vonalon jóval több az ismeretlen, de kevesebb is a nagy nemzet. Fel sem tesszük a kérdést, melyik az erősebb ág...  

 

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szoboszlai Dominik, 2020. november 12., Magyarország–Izland 2–1

Magyar válogatott
Tegnap, 9:37

Nem akármi: Sárosi, Puskás és Kozma mezét is kiállították Madridban

Magyar válogatott
2025.03.02. 09:06

Nyergelj, fordulj! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.01. 23:51

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szalai Ádám, 2016. június 14., Magyarország–Ausztria 2–0

Magyar válogatott
2025.02.27. 10:47

Szavazzon a XXI. század góljára! – Priskin Tamás, 2015. november 15., Magyarország–Norvégia 2–1

Magyar válogatott
2025.02.26. 10:13

Szabó Levente: A válogatottság megerősített abban, hogy folytassam az utamat

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:16
Ezek is érdekelhetik