Úszás: új utakon a Jövő bajnokai program

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.09. 14:59
Címkék
A Magyar Úszó Szövetség 2013-ban hívta életre Jövő bajnokai elnevezésű utánpótlásprogramját. A Debrecenben rendezett felnőtt országos bajnokságon szárnyaikat próbálgató fiatalok többsége már a kezdeményezés haszonélvezőjeként érkezhetett a nagyok közé; mint például a 100 m pillangón bronzérmes Hatházi Dóra vagy a 400 m vegyesen döntős Kós Hubert. Vagyis a tehetséggondozó program utolsóéves bajnokai már a felnőtt ob-n is letették névjegyüket.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huA Jövő bajnokai kezdetben a serdülőkorúaknál is fiatalabb ígéretek számára kínált havi egyszeri, régiós összejöveteleket, amelyek keretében többnyire hagyományos felmérőket rendeztek. Az akkori célt, minél több tehetség felfedezését, részben el is érték a szervezők, ám a kezdeti lelkesedés idővel láthatóan megtorpant. A program irányítói tavaly nyáron újragondolták a tehetséggondozó projektet, majd a sportágban történt vezetőváltással a szemlélet is megváltozott. A hazai szövetség új elnöke, Wladár Sándor szívügyének tekinti a fiatalok fejlődését szolgáló kezdeményezéseket.Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huA Jövő bajnokai kezdetben a serdülőkorúaknál is fiatalabb ígéretek számára kínált havi egyszeri, régiós összejöveteleket, amelyek keretében többnyire hagyományos felmérőket rendeztek. Az akkori célt, minél több tehetség felfedezését, részben el is érték a szervezők, ám a kezdeti lelkesedés idővel láthatóan megtorpant. A program irányítói tavaly nyáron újragondolták a tehetséggondozó projektet, majd a sportágban történt vezetőváltással a szemlélet is megváltozott. A hazai szövetség új elnöke, Wladár Sándor szívügyének tekinti a fiatalok fejlődését szolgáló kezdeményezéseket.

„Számomra az utánpótlás-nevelés az egyik legfontosabb terület. Ezért tartottam lényegesnek a Jövő bajnokai program megerősítését. Megújult formájában stratégiai ügyünknek tartom, hiszen általa az ország legtávolabbi zugába is eljuttathatjuk az üzenetünket, amely a fiatalok korszerű és eredményes úszásoktatásáról, s későbbi versenyeztetéséről szól. Az érdemi munka oroszlánrészét a régióvezetők végzik, akik nálunk sokkal jobban ismerik a helyi adottságokat és igényeket. Őket segíti március óta két-két koordinátor, aki gyakorlatilag kommunikációs csatornát létesít a szövetség és a régiók között. A legfontosabb azonban maga a képzési program, amely a korábbiaktól eltérően nemcsak a versenyzőket, hanem edzőiket és szüleiket is megcélozza, korszerű ismeretekkel gazdagítva őket” – összegzi a programmal kapcsolatos elképzeléseit az 1980-as moszkvai olimpiai bajnoka.

A fiatalokat az úszószövetség elnöke, Wladár Sándor és Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok is meglátogatta Budaörsön Fotó: MÚSZ/Derencsényi István
A fiatalokat az úszószövetség elnöke, Wladár Sándor és Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok is meglátogatta Budaörsön Fotó: MÚSZ/Derencsényi István

A fiatalokat az úszószövetség elnöke, Wladár Sándor és Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok is meglátogatta Budaörsön  •  Fotó: MÚSZ/Derencsényi István

Az újragondolást követő szemléletváltozás legfontosabb eleme, hogy a nyerő hármas, vagyis a versenyző, edző, szülő alkotta trió került a program középpontjába. S bár a havi néhány napos összejöveteleket és edzéseket továbbra is megtartják, mostantól nem a fiatalok teljesítménye lesz a legfontosabb.

„Ezentúl a közösségi élményen, a csapat összetartásán lesz a hangsúly, a felmérőket megszüntettük, mert négy korosztály számára két-három nap alatt ebben az életkorban nem lehet hatékonyan edzéseket tartani – vélekedik Jancsik Árpád, a dél-dunántúli régió vezetője, aki az év eleje óta szakmai koordinátorként felel a program sikerességéért. A pécsi szakember a modern, tudományos igényű képzési csomagokban látja leginkább a fejlődés lehetőségét, s büszke arra, hogy a régióvezetők maguk is egyre önállóbban és bátrabban szerveznek ilyen jellegű szemináriumokat. Példaként említi a közép-dunántúli vezetőt, Bene Verát, aki nemrégiben a nyílt vízi edzések különleges fortélyairól rendezett minibemutatót a junior-világbajnok Rasovszky Kristóf edzője, Szokolai László meghívásával.

„Olyan jó ötlet volt, hogy bánom, nem nekem jutott az eszembe… De félretéve a tréfát, a Balaton közelsége miatt ők valóban személyre szabott programot tartottak. Az alapcsomagokban jelenleg kilenc előadó szerepel, mások mellett dietetikus, sportpszichológus, teljesítménydiagnoszta, gyógytornász és erőnlétfejlesztő edző várja a régiós meghívásokat. A visszajelzések nagyon jók, a szülők a vártnál sokkal aktívabban vesznek részt a programokban.”

Arról is született döntés, hogy minden hónapban lesznek kiemelt helyszínek, amelyekre országosan is nagyobb figyelmet fordítanak majd a szervezők. A következő ilyen Veszprém lesz április 14-én. A Bakonyban a sporttáplálkozás kapcsán Szász Máté beszél majd az étrendkiegészítők szerepéről az úszásban, de a sorozat eddigi legsikeresebb előadását is megtartja „A nyerő hármas, sportoló-edző-szülő” című könyv két szerzője dr. Kalmár Hajnalka és Kabarcz Zoltán.

A korszerűség és a modern tudományos elméletek mellett azonban a magyar úszósport hagyományai sem merülnek feledésbe. Újranyomtatták az egykoron Egerszegi Krisztinát és Cseh Lászlót úszni tanító Kiss Miklós oktatókönyvét, s eljuttatták a programban résztvevő uszodákba, miként Tóth Ákos hasonló munkáját is.

„A ma már nyugdíjas szakembereink tudására is támaszkodni szeretnénk, könyveik a kezdő oktatók bibliái lehetnek, így ötvözve múltat és jövőt a programunkban. A magyar úszósport elképzelhetetlen szakmailag megalapozott utánpótlás-koncepció nélkül, amelynek alappillére lehet a legfiatalabbakat a serdülő korosztályig kísérő és támogató Jövő bajnokai program” − foglalja össze a lényeget Jancsik.

A „jövő bajnokai” persze továbbra is elsősorban úszni fognak. A tervek szerint a közülük legidősebbekből, vagyis a 2003-as, 2004-es születésű versenyzőkből válogatottat állítanak össze, amelynek tagjai az idén már külföldi megméretéseken is rajtkőre állhatnak. E téren szorosan együttműködnek Petrov Iván utánpótlás-kapitánnyal, akinek gyakorlatilag a keze alá dolgoznak a régióvezetők, hiszen a programból kiöregedő úszók hozzá léphetnek át a serdülőválogatottba.

„A gyerekektől nemcsak eredményeket várunk el, mi azért is felelősek vagyunk, hogy egészséges felnőttekké váljanak” – adja meg Petrov nemcsak a Jövő bajnokai, de a magyar úszósport utánpótlás-nevelésénekmottóját is.

Vélemény a medencéből

eyof_gyor2017_reka_nagy_260717_photo_richard_csicsics (2)
eyof_gyor2017_reka_nagy_260717_photo_richard_csicsics (2)

Nagy Réka, a BVSC-Zugló 14 éves, kétszeres EYOF-győztes úszója: „Négy éve veszek részt a programban, sajnálom, hogy az idei az utolsó szezonom. Nagyon jó közösségbe kerültem, s ez különleges motivációt jelentett. Örülök, hogy behozták a különféle képzési programokat, mert sok hasznos információval gazdagodhattam. Például izomlazító-hengert korábban is használtam, de nem segített. Nem értettem, hogy miért, aztán az előadáson kiderült, hogy eddig rosszul próbáltam. Mióta megtanultam a helyes alkalmazást, tényleg sokat segít a lazításban és az izomgörcsök feloldásában. Dietetikus szakembertől is kaptam segítséget, aminek hatására teljesen megváltozott az étkezésem. Mindez érezhetően segíti az úszásomat és nem utolsósorban sokkal jobban érzem magamat a bőrömben is. A korábbi felmérők eltörlése is jó ötlet volt, mert egyáltalán nem voltak reálisak, hiszen közvetlenül edzésből érkeztünk azokra, sőt előfordult, hogy részt sem tudtunk venni rajtuk.”

Legfrissebb hírek

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
13 perce

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
27 perce

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
37 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
46 perce

BL: a Kajrat pazar első félidővel jutott túl a Kuopión, simán továbbment a Dinamo Kijev és a Köbenhavn is

Bajnokok Ligája
1 órája

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
1 órája

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik