Kézilabda: a fiatalok felkészítésének és menedzselésének gyengéi

Bruckner Vince – utanpotlassport.hu A felnőtt-világversenyek kudarca után vezető téma lett a kézilabdában az utánpótlás helyzete. A korábban az FTC-vel nagyszerű sikereket elért, majd a női válogatott szövetségi kapitányaként is működött, jelenleg a Váci NKSE szakmai igazgatójaként tevékenykedő Németh András úgy nyilatkozott: felnőttszinten csak akkor lehet előrelépés, ha az amúgy a világ elitjéhez tartozó korosztályos válogatottakból kiöregedő játékosok megkapják a lehetőséget az élvonal élcsapataiban.Bruckner Vince – utanpotlassport.hu A felnőtt-világversenyek kudarca után vezető téma lett a kézilabdában az utánpótlás helyzete. A korábban az FTC-vel nagyszerű sikereket elért, majd a női válogatott szövetségi kapitányaként is működött, jelenleg a Váci NKSE szakmai igazgatójaként tevékenykedő Németh András úgy nyilatkozott: felnőttszinten csak akkor lehet előrelépés, ha az amúgy a világ elitjéhez tartozó korosztályos válogatottakból kiöregedő játékosok megkapják a lehetőséget az élvonal élcsapataiban.

De megkapják-e?

És ha nem, miért nem?

Először azt vizsgáltuk meg, hány utánpótláskorú játékos szerepel az NB I legjobb együtteseiben. A férfibajnokságban a Telekom Veszprém egyre több lehetőséget ad – a most éppen sérült – Győri Mátyásnak (21), továbbá Ligetvári Patriknak (22), de a tavaly még a juniorválogatottban szereplők a nemzetközi porondon, vagyis a Bajnokok Ligájában nem jutnak szóhoz. Mellettük kisebb szerep jutott az élvonalban a 19 éves Ubornyák Dávidnak és a 18 esztendős Borzas Urosnak.

Az FTC-ben gyakran jutnak szóhoz a fiatalok. Háfra Noémi (szemben) és Faluvégi Dorottya 19 évesen már Bajnokok Ligája-mérkőzéseken is bizonyított • Fotó: Török Attila

A MOL-Pick Szeged gárdájában egyetlen fiatal sem játszik, nem úgy, mint a harmadik helyen álló Tatabányában és a negyedik Balatonfüredben. A Komárom megyeiek rendszeresen pályára küldik a közelmúltban még szintén juniorválogatott Juhász Ádámot (21), valamint ifj. Rosta Miklóst (19) is. Mellettük epizódszerephez jutott Deményi Xavér (18) és Rozner Kevin (19). Talán Füreden a legüdvözítőbb a helyzet az összes élvonalbeli klub közül: Szita Zoltán (20), Máthé Dominik (18) és Andó Arián (19) egyaránt folyamatosan játszik az NB I-ben, s időnként Horváth László (19) is feltűnik.

A nők mezőnyében a százszázalékos FTC-ben is gyakran kulcsszerephez jutnak az utánpótláskorú kézilabdázók. Háfra Noémi (19) már a felnőtt-világbajnokságon is szerepelt, mellette Faluvégi Dorottya (19) és Márton Gréta (18) ugyancsak meghatározó játékos a posztján. Rajtuk kívül a mindössze 17 esztendős Bánfai Kíra is bemutatkozott az élvonalban.

Győrben is akad jó néhány ígéretes tizenéves, de lényegesen kevesebb lehetőség jut nekik. Azért az örömteli, hogy Fodor Csenge (18), Pál Tamara (17) és Afentáler Sára (17) is gólt szerzett a BL mostani évadában. Kiemelendő még a Vác, ahol több fiatal is komoly szerepet kap. Közülük ez idáig Lakatos Rita (18) és Kácsor Gréta (17) teljesít a legeredményesebben.

De vajon, miként látják a helyzetet a szakemberek? Elegendő lehetőséget kapnak a fiatalok, vagy a trénerek – az eredménykényszer nyomása alatt – inkább a rutinosabb játékosokban bíznak akkor is, ha hosszú távon nem ez a sportág érdeke?

„A gond nem a magyar utánpótlás-neveléssel van. A korosztályos válogatottjaink rendre jól szerepelnek a legfontosabb eseményeken, a világ élvonalához tartoznak. Az alapvető problémának azt tartom, hogy miután az utánpótlásból kiöregednek a játékosok, a klubok nem kezelik őket megfelelően, nem kapnak elég lehetőséget. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy minden csapatnak – a miénknek is – eredményt kell produkálnia, és a sikert könnyebb tapasztalt, külföldi játékosokkal elérni, olyanokkal, akik megbízhatóbban teljesítenek. Ugyanakkor a magyar kézilabdasport érdeke egyértelműen az, hogy a fiatalok legalább az esélyt megkapják a bizonyításra. Ha így lesz, akkor egészen biztos, hogy előbb-utóbb meglátszik a felnőttválogatott eredményességén is. Már most is akad néhány együttes, amely ezt az irányt követi, de a többség nem. És arra nem is látok sok esélyt, hogy a helyzet magától megváltozzék. A szövetség tett kísérletet a probléma orvoslására, ám a meghozott szabályozás – miszerint két fiatal játékosnak mindenképpen szerepelnie kell az élvonalbeli együttesek keretében – nem hozta meg a kívánt eredményt, ezért úgy vélem, a kérdést újra kell gondolni.”

„A fiatal játékosok esetében az a legfontosabb, hogy sok időt töltsenek a pályán, vagyis minél többet játsszanak, s ne a padon ücsörögjenek. Ugyanakkor egyáltalán nem vagyok a híve annak, hogy kizárólag a koruk miatt ajándékba adjunk lehetőséget a játékosoknak. A csapatba kerülésért igenis meg kell dolgozni! A legfontosabb erény a mentalitás. A tehetség önmagában mit sem ér, ha azzal gond van. Persze az sem segít, ha túlzottan korán túlzottan magasra állítjuk a lécet. Az utánpótlás-válogatottjaink csakugyan a világ élvonalába tartoznak, ám én úgy látom: a hiányosságok később ütköznek ki, fizikailag például gyakran jelentős az elmaradásunk. Örömteli, hogy utánpótlásban rendre verjük a svédeket, partiban vagyunk a franciákkal, de azt is tudni kell: ezekben az országokban a felnőttkori eredményességet tartják szem előtt, s tudatosan építik fel a játékosaikat. Azt gondolom, ez a helyes út. Az FTC-ben egyáltalán nem csinálunk drámát abból, ha csak a második vagy a harmadik helyen végez valamelyik utánpótláscsapatunk, de hozzáteszem: a megfelelő munkának azért már ebben a korban is megvan az eredménye.”

„Egyetértek Németh András állításával, valóban örvendetes volna, ha a tehetséges fiatalok fejlődése nem törne meg. Úgy látom, sokan szerepelnek az élvonalbeli keretekben, de nem játszanak eleget. Ennek az a magyarázata, hogy hatalmas az eredménykényszer a csapatokon, és ha van rá pénz, sokkal könnyebb jó légióst vásárolni. Miközben hosszú távon nyilván az lenne az üdvözítőbb, ha néhány éven át menedzselnénk a fiatalokat, és az által biztosan előrelépne a magyar kézilabdázás. Balatonfüreden megpróbálunk minél több lehetőséget adni a négy legjobb utánpótláskorú játékosnak, de ugyanígy igaz, hogy egyensúlyt kell tartani: a tizenévesek bevetése nem mehet az eredményesség rovására. A problémát talán a külföldiek számának visszaszorításával lehetne kezelni, mert az NB I-ben olykor megesik, hogy nemcsak fiatalokat, hanem magyar játékosokat is elvétve találunk a pályán. A legutóbbi juniorválogatott valóban kitűnő csapat volt, annak a gárdának a meghatározó játékosai azért helyet követeltek maguknak az élvonalban. Ha hozzájuk hasonlóan az elkövetkező generációk is adnának hét-nyolc játékost a felnőttek közé, sok gondunk megoldódna.”

„Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a korosztályos válogatott legjobbjainak lehetőséget kell kapniuk az NB I-ben. A tehetségeknek a legfontosabb a felfelé versenyeztetés, hiszen a rutinosabbak felfelé húzzák őket, és átadják nekik a tapasztalataikat. Csakhogy minden élvonalbeli együttest teljesítménykényszer nyom, ezért az arany középút megtalálása jelenthetné a megoldást. A fejlődésben lévő játékosoknak minimum negyven tétmérkőzést kellene játszaniuk egy évben, ez elengedhetetlen volna az előrelépéshez. De gyakran előfordul, hogy a felnőttek közé lépő játékosokkal ez nem valósul meg. Kötelezni viszont nehéz lenne a klubokat arra, hogy utánpótláskorú játékosokat szerepeltessenek, mert akadhatnak csapatok, amelyekben egészen egyszerűen nincs megfelelő számú olyan fiatal, aki megüti a kívánt szintet. Azt tapasztaljuk, hogy a tinédzserek fizikailag elmaradnak a legszűkebb elithez tartozó kortársaiktól. Erre a helyzetre reagálnunk kell: a képzés legalább egyharmadában erőnléti munkát kell végeztetni. De tudok azért pozitívumit is mondani: a nyári világbajnokságot ötödik helyen zárt juniorválogatottból öten is bekerültek a nagyok közé, és a felnőtt Eb-n – a sérült Győrin kívül – mindannyian helytálltak.”

„A két nem más-más problémával küzd ezen a téren. A nők mezőnyében akadnak példamutató klubok, amelyek megadják a lehetőséget, kipróbálják a tehetségeket akár a nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligájában is. Ilyen az FTC, a Győr viszont éppen az ellentéte. Az ETO-ban talán még több az ígéretes fiatal, mint a Ferencvárosban, de ők minimális szerephez jutnak az élvonalban. Itt kerülhet szóba a külföldi edzők felelőssége, az, hogy mennyire tartják szem előtt a magyar kézilabda érdekeit. A férfibajnokságban jobbnak látom a helyzetet: Balatonfüreden, Tatabányán, de még Veszprémben is rendre játszatják a fiatalokat az első osztályban. Dolgozunk azon, hogy javuljanak az arányok, folyamatosan tárgyalásban állunk a klubokkal. Az ugyanakkor elképzelhetetlen, hogy a szövetség a csapatok érdekeivel ellentétesen, úgymond, erőből döntsön, és kötelezővé tegye az utánpótláskorúak pályára küldését. Kétségtelen, hogy a fiatalok jelenlegi élmezőnyét alkotó játékosok felkészültségében akadnak hiányosságok, de ezen már aligha tudunk segíteni. A nemrég megszületett egységes szakmai tematika ellenben éppen ezért jött létre, és biztosan jótékony hatással lesz a most felnövő generációk képzésére.”

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.