Az ETO fiatal támadót igazolt a Rapid Wientől

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2025.07.20. 21:01
null
Fotó: ETO FC/FB
A labdarúgó NB I-ben szereplő ETO FC Győr hivatalos közösségi média oldalain adta hírül, hogy szerződtette a 19 esztendős, osztrák utánpótlás-válogatott támadót, Jovan Zivkovicot.

Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, Jovan Zivkovic az ETO FC-hez igazolt. A Bécsben született, osztrák mellett szerb állampolgárságú játékos az elmúlt öt évet a Rapid Wiennél töltötte, előbb az utánpótlás együttesekben, majd az első-, illetve a tartalékgárda színeiben lépett pályára. A 19 esztendős labdarúgó az osztrák Bundesligában eddig hét meccsen játszott.

Az U16-os mezőnyben előbb Szerbia majd Ausztria utánpótlás-válogatottjában, az idősebbek között pedig már csak szülőhazája korosztályos tizenegyében szereplő, szélsőként és csatárként is bevethető játékos a klub tájékoztatása szerint 2028-ig írt alá Győrben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Alexander Abrahamsson (svéd, Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Megyeri Balázs (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Piscsur (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Jovan Zivkovic (osztrák-szerb, Rapid Wien II – Ausztria)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Csóka Bálint (szlovákiai, FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Farkas Balázs Kesző (Bp. Honvéd), Huszár Marcell (Diósgyőri VTK), Koncz Dávid (FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Matija Krivokapics (montenegrói, KFC Komárno – Komáromi FC, Szlovákia), Lacza Alex (Kozármisleny). Kooperációs kölcsön után (Szentlőrinc): Vingler László
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Kocsis Botond
Kiszemeltek: Nadir Benbuali (algériai, Charleroi SC – Belgium), Kevin Dodaj (albán, KF Vllaznia – Albánia), Nagy Olivér (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Vitális Milán (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozók: Fábio Vianna (portugál, Sepsi OSK), Mamady Diarra (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova, szabadon igazolhatóként), Gyurákovics Erik (?), Albion Marku (albán, szabadon igazolható), Ruisz Barnabás (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Nadir Benbuali (algériai, Charleroi SC – Belgium), Eneo Bitri (albán, Valerenga – Norvégia), Dino Grozdanic (horvát, Asztereasz Tripolisz – Görögország), Vitális Milán (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Michal Skvarka (szlovák)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Papp Csongor és a ZTE egyre jobb formában, jöhet az ETO

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:36

Vitális Milán: A kezünkben volt a mérkőzés

Európa-konferencialiga
2025.08.08. 09:16

Bolla Bendegúz: Csalódottak vagyunk a döntetlen miatt

Európa-konferencialiga
2025.08.08. 08:56

A Paksra a Fiorentina, az ETO-ra a Rapid Wien vagy a Dundee United várhat a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 14:23

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 23:35

Csongvaiék kiütéssel, Keresztesék újra egyet lőve jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 21:05

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 18:06

Borbély Balázs: A szenvedély legalább olyan fontos, mint a taktika

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 09:02
Ezek is érdekelhetik