Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

VOLT IDŐ, amikor a Serie A foglalta el azt a helyet a világ futballjában, amit már egy ideje a Premier League – méghozzá nem is néhány esztendő erejéig –, a világ legerősebb, pénzügyileg legstabilabb bajnoksága volt. Nos, ez már régóta a múlté, ami annak ellenére igaz, hogy az élvonal jelenlegi legkiegyensúlyozottabb csapata, az Internazionale a legutóbbi három évben kétszer is eljutott a BL döntőjéig.

Sokkoló adat, miszerint az angol bajnokság csapatai ezen a nyáron már most háromszor annyit költöttek, mint a Serie A-klubok, de még hajmeresztőbb, ha le is írjuk ezeket a számokat, ugyanis amikor ezeket a sorokat írom, az 1.6 milliárd euró versenyez az 550 millióval. Ami tény, az tény, az olasz bajnokság nem tőkeerős, legalábbis nem a PL szintjén, s ugyan a többi elit ligával még úgy-ahogy felveszi a versenyt, sokszor kell inkább okos, trükkös lépésekhez folyamodnia, hogy magas szinten elismert, jól csengő nevű labdarúgók jöjjenek emelni a nívót.

Ez a nyár mégis az utóbbiról marad emlékezetes Olaszországban, hiszen két olyan labdarúgó is érkezett, aki márkaépítés szempontjából még akkor is erősítést jelent, ha pályafutása már jócskán túllépett a zenitjén. A Milan a Real Madrid hatszoros Bajnokok Ligája-győztes legendáját, a világbajnoki ezüst- és bronzérmes, nem mellesleg aranylabdás, hamarosan 40 esztendős horvát Luka Modricot szerződtette ingyen, míg a címvédő Napoli szintén a megállapodása lejártával szerezte meg a Manchester Citytől az elmúlt évtized legnagyobb passzmesterét, a belga válogatott korszakos zsenijét, a 34 éves Kevin De Bruynét. Persze csúfolkodva lehet nyugdíjas társaságnak aposztrofálni a Serie A-t, de nem kérdés: az említett két játékosnak még mindig akkora a reklámértéke, tudása, hogy ha nem is hosszú távon, de átigazolásuk jelentősen növelheti a nézettségi adatokat. Modric még mindig hasznos fogaskereke lehet a Milannak, ha nem is mindig kezdőként, vagy éppen a meccseket végigjátszva, míg De Bruynében abszolút benne lehet jó néhány remek év, mert bár sebessége a Premier League tempójához képest ugyan megkopott, átadásai még mindig élményszámba mennek.

Ennyit a jól hangzó nevekről és a marketingről, ám ha a legnagyobb nyári transzferek listájára tekintünk, jóval kedvezőtlenebb a helyzet. Az olasz élvonal eddigi legdrágább nyári igazolása Nicolás González valamivel több mint 28 millió euróval, aki már 2024 óta a Juventust erősíti, csupán arról van szó, hogy a torinói klub most fizette ki a Fiorentinának az említett összeget, hogy minden jól mutasson a könyvelésnél. Hangsúlyozom, az eddigi legdrágább ügylet nem éri el a 30 millió eurót, miközben a Premier League-ben az elit klubok 60-70 millióért szerződtetnek kulcsembereket, de Florian Wirtzért 125 milliót sem sajnált kiadni a Liverpool… Bődületes, szinte felfoghatatlan különbség, az ember jóformán azt sem érti, hogyan tudnak az olasz csapatok így is minden évben versenyképesek maradni az európai kupaporondon, de az biztos, hogy amikor kénytelen egy-egy klub a zavarosban halászni, nagyobb kincsekre is bukkanhat.

Ha folytatjuk a sort a mostani nyári igazolásokról, ismét a Napolit kell említenünk, amely 25 millió eurót fizetett a PSV-nek Noa Langért, ami abszolút értékén tökéletes üzletnek tűnik, hiszen a holland szélső pályafutása eddigi legjobb idényein van túl, bizonyított a BL-ben is, ráadásul még mindig csak 26 éves, most lépett karrierje csúcsidőszakába. A harmadik helyen újabb ismerős csapat, a Milan tűnik fel, amely 23 millió euróért szerződtette – főként a Manchester Citybe duplaennyiért távozó szintén holland Tijjani Reijnders pótlására – a Torinótól Samuele Riccit a középpályára, majd holtversenyben a BL-döntős Inter következik, amely Luis Henrique és Ange-Yoan Bonny megszerzésére egyaránt 23 milliót szánt. Előbbi a Marseille-től érkező 23 éves jobb oldali középpályás, utóbbi egy tehetséges, 21 éves csatár az élvonalbeli Parmából. Ennyiből is kiderül tehát, hogy a bajnokság élcsapatai képesek fiatal, piacképes játékosokat igazolni, de csak a legmagasabb polc alatt eggyel, miközben a kiöregedőfélben lévő, levezetni még nem akaró, versenyképes, de lassabb tempót igénylő világsztárok szerződésük lejártával szívesen mennek Olaszországba. Nem mondom, fenntartható modell, a Serie A elmúlt időszakának legjobb csapata, az Inter konkrétan ebből a receptből főz évek óta, ráadásul még az európai kupaporondon is sikeres vele.

Bár játékosokat igazolni még szeptember elsejéig lehet Olaszországban, eget rengető transzferre nem lehet számítani, sokkal érdekesebb, hogy hetekkel az új idény kezdete előtt mi a valódi erősorrend a Serie A-csapatok között. A múlt idényben nem kis meglepetésre a Napoli lett a bajnok, Antonio Conte vezérletével végig egységes, megbízható játékot nyújtva. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy európai kupasorozat terhe nem nyomta a nápolyiak vállát, ez majd a Bajnokok Ligája-szerepléssel alaposan megváltozik, ugyanakkor az is biztos, hogy az említett igazolások miatt a keret alaposan megerősödött, így nem kevés az esély a címvédésre. Hogy melyik csapat a legnagyobb kihívó? Papíron a bajnoki második, kupadöntős, BL-ezüstérmes Inter, de Simone Inzaghi vezetőedző távozásával sok kérdés vetődhet fel a játékot illetően. Helyére a klublegenda román Cristian Chivu érkezett szinte „nulla kilométeres” trénerként, de a keret inkább gyengült, mint erősödött, ráadásul egyre idősebb is. A Juventus leginkább a tavaly nyári igazolásai kifizetésével van elfoglalva, legnagyobb erősítése Jadon Sancho lehet a Manchester Unitedtől, aki mögött kölcsönjátékosként a Dortmundban és a Chelsea-ben sorozatos gyenge idények állnak. Minden rossz ellenére van lehetőség ebben a fiatal csapatban, mégis meglepő lenne az elsősége. Az Atalanta legendás edzője, Gian Piero Gasperini Rómába szerződése után új korszak elé néz, az AS pedig az ő irányításával igyekszik felzárkózni a legjobbak közé. A legérdekesebb csapat mégis a Milan, amely kinevezte régi-új szakvezetőnek Massimiliano Allegrit, újratervezte a középpályáját, miközben még csatárt keres. Elég nagy meglepetés lenne, ha a Milan a bajnoki címért küzdene a következő idényben, de európai kupaszereplés terhe nélkül még ezt sem tartom elképzelhetetlennek.

Az tehát biztos, hogy Olaszországban izgalmakkal teli idény elé nézünk, ami még akkor is igaz, ha nem cserélnek gazdát eurószázmilliók a transzferpiacon. Rengeteg olyan csapat és játékos van, aki miatt érdemes leülni a tv-képernyő elé, sőt futballistából már csak Modric és De Bruyne miatt is több, mint az elmúlt években. Azt persze nehéz meghatározni, hol helyezkedik el pontosan a Serie A az elit ligák rangsorában, könnyen lehet, hogy összerősségét tekintve csak a negyedik, de nem vitatható, hogy az utóbbi esztendőkben ott volt a legnagyobb, legizgalmasabb verseny az élcsapatok között, ez pedig előreláthatólag az új évadra sem változik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!