Vízilabda, fiú U17-es Eb: elment az elődöntő, vasárnap a bronzéremért játszik a csapat

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.15. 20:51
Címkék
Vereséget szenvedett az elődöntőben a magyar válogatott a Máltán zajló U17-es vízilabda Európa-bajnokságon. A döntőbe jutásért a spanyolok 11-9-re győzték le a mieinket, akik a vasárnapi bronzmérkőzésen a montenegrói–orosz találkozó vesztesével játszanak.

Bruckner Vince A görögök magabiztos negyeddöntőbeli legyőzése után a spanyolok vártak a magyar válogatottra a Máltán zajló U17-es vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjében. Az ellenfél a felnőttmezőnyben tapasztalható erőviszonyok alapján talán aránylag könnyű riválisnak tűnhet a döntőbe jutásért, de az ifjúságiak között korántsem az. A csoportkörben az olaszok mögött másodikként végzett társaság a négy közé jutásért ugyanis a szerb válogatottat győzte le, valamint a mieink trénere, Horváth János a szövetség honlapján a fizikálisan legkeményebb együttesnek nevezte. Amelynek nem a védekezés erőssége, hiszen általában sok gólt kapott az eddigi találkozóin, ugyanakkor egyetlen mérkőzésen sem szerzett tíznél kevesebbet a kontinensviadalon.Bruckner Vince A görögök magabiztos negyeddöntőbeli legyőzése után a spanyolok vártak a magyar válogatottra a Máltán zajló U17-es vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjében. Az ellenfél a felnőttmezőnyben tapasztalható erőviszonyok alapján talán aránylag könnyű riválisnak tűnhet a döntőbe jutásért, de az ifjúságiak között korántsem az. A csoportkörben az olaszok mögött másodikként végzett társaság a négy közé jutásért ugyanis a szerb válogatottat győzte le, valamint a mieink trénere, Horváth János a szövetség honlapján a fizikálisan legkeményebb együttesnek nevezte. Amelynek nem a védekezés erőssége, hiszen általában sok gólt kapott az eddigi találkozóin, ugyanakkor egyetlen mérkőzésen sem szerzett tíznél kevesebbet a kontinensviadalon.

Nem sikerült a döntőbe jutás a magyar válogatottnak Forrás: waterpolo.hu
Nem sikerült a döntőbe jutás a magyar válogatottnak Forrás: waterpolo.hu

Nem sikerült a döntőbe jutás a magyar válogatottnak  •  Forrás: waterpolo.hu

Viszont hiába az igencsak kellemetlen ellenfél, a magyar válogatott bő egy perc után már két góllal vezetett. S hiába szépítettek a spanyolok az ötödik percben, Fodor Olivér szinte azonnal visszaállította a kétgólos differenciát. 3-1-es előnyben azonban rövidzárlat következett, és villámgyors, négygólos szériájuknak köszönhetően fordítottak a spanyolok, többek között kétszer beköszönt az eddigi legeredményesebb játékosuk, Bernat Sanahuja (3-5).

A második negyedben tovább tartott a kihagyás, és három találatra duzzadt a különbség. Baksa Benedek és Dala Döme gólja azonban reményt adhatott, hiszen feljöttünk 6-5-re. A rövid fellángolás után viszont spanyol percek következtek, s a négygólos rohamukkal szinte lehetetlen helyzetbe hozták a csapatunkat a nagyszünetre (5-10).

Egyértelműen gyökeres változásra volt szükség, s a gyors gólváltás után feléledt a remény: Konarik Ákos és Bóbis Botond is betalált, ami újra csak háromgólos hátrányt eredményezett a zárónegyed előtt. Szintén biztató előjelnek számított a végjátékra tekintve, hogy a védekezés kezdett összeállni a második félidőben.

Az utolsó nyolc percben azonban sokáig gólcsend uralkodott, amit végül három és fél perccel a vége előtt Dala tört meg. Azonban hiába a szépítés, egyenlíteni már nem sikerült, annak ellenére sem, hogy az utolsó negyedben nem talált kapuba a spanyol együttes.

A mieinknek, hiába küzdöttek ismét nagyot, maradt a bronzmeccs, amelyet a Montenegró–Oroszország összecsapás vesztesével vívnak vasárnap.

U17-ES VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, GZIRA (MÁLTA)
Elődöntő
Magyarország–Spanyolország 9-11 (3-5, 2-5, 3-1, 1-0)
Gólszerzők:Baksa B. 2, Bóbis B. 2, Dala D. 2, Fodor O., Konarik Á., Vékny Á., ill. Bernat Sanahuja 5, Pont 2, Rodriguez 2, Torras, García

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékosa – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 perce

Új sportszergyártó szállítja az ETO FC Győr mezeit – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 perce

Xabi Alonso a bemutatkozása után: Kicsit sem tetszett, amit láttam...

Klub-vb
45 perce

Szicíliában újabb három meccs vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra

Vízilabda
1 órája

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

Labdarúgó NB I
1 órája

FTC: 42-szeres elefántcsontparti válogatottat is hírbe hoztak a csapattal

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik