Kézi: az egykori FTC-kiválóság, Szarka Éva régi játékostársakkal együtt neveli a fiatalokat

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.20. 19:41
Címkék
Hosszú évek óta a Ferencváros kézilabda-utánpótlásedzőjeként dolgozik Szarka Éva. A klub korábbi kiváló játékosa visszavonulása után edzőnek állt, azonban éppen ellentétes utat járt be, mint a legtöbb kollégája: először a felnőttegyüttes másodedzője volt, s csak azt követően vállalt munkát az utánpótlásban.

Bruckner Vince A korábbi jobbátlövő edzőként is régi harcostársaival dolgozhat együtt, hiszen az FTC kézilabda-szakosztálya hasonló szerepkörben alkalmazza Fiedler Erikát és Pádár Ildikót, no meg a szakmai munkát irányító Kökény Beát. Szarka honlapunknak beszélt a közös munka öröméről és persze a szintén a Ferencvárosban játszó ikerlányairól.Bruckner Vince A korábbi jobbátlövő edzőként is régi harcostársaival dolgozhat együtt, hiszen az FTC kézilabda-szakosztálya hasonló szerepkörben alkalmazza Fiedler Erikát és Pádár Ildikót, no meg a szakmai munkát irányító Kökény Beát. Szarka honlapunknak beszélt a közös munka öröméről és persze a szintén a Ferencvárosban játszó ikerlányairól.

Szarka Éva az FTC edzésén Forrás: fradi.hu
Szarka Éva az FTC edzésén Forrás: fradi.hu

Szarka Éva az FTC edzésén  •  Forrás: fradi.hu

– Pályafutása befejezése után egyértelmű volt, hogy nem szakad el a sportágtól, és edzősködni kezd?

– Nagyon érdekes helyzet volt, mert amíg élsportoló voltam, el sem tudtam képzelni, hogy valaha edzősködni fogok, úgy éreztem, nem tudok elég kemény lenni, viszont amikor abbahagytam, nagyon hiányzott a közeg. Nagyon jó nevelőedzőm volt Soltvadkerten, Kovács Katalin személyében. S amit tőle kaptam anno, azt akartam továbbadni a gyerekeknek.

– Viszont éppen fordítva kezdte, mint legtöbb kollégája, hiszen a felnőttektől váltott a gyerekekhez.

– A legtöbb korosztályban már volt szerencsém dolgozni, s nem titok, mindegyiket nagyon élveztem. Mindegyiknek megvan a maga szépsége, de most, a serdülők között hihetetlenül jól érzem magam, hiszen rengeteget kapok a gyerekektől. Csillogó szemmel jönnek le a pályáról, élvezik a kézilabdát.

– Abban viszont nincs nagy változás, hogy edzőként is ugyanazok a társak veszik körül, mint korábban a pályán. Mennyire könnyíti meg ez a munkáját?

– Ez remek gesztus volt a klub akkori vezetésétől felénk, és nagyon örülök, hogy ilyen sokan így döntöttünk. A Fradi család csodálatos, imádunk idejárni. Félszavakból is értjük egymást, ráadásul a szakmából is sokat tanulunk egymástól.

– A nemrég megszületett új utánpótlás-koncepció lényege az egymásra építkezés. Felteszem, ez önöknek egyáltalán nem okoz gondot.

– Mi már évek óta fokozatosan képezzük a gyerekeket. Teljesen kezdőként érkeznek hozzánk, s egymásnak adjuk fel a csapatokat, természetesen átadva a fiatalokról szerzett tapasztalatokat is. Úgy érzem, ez remekül működik nálunk.

– Az ikerlányai is kézilabdáznak. Egyértelmű volt, hogy ezt a sportágat választják?

– Öt-hat évesek volt a, amikor mondtam nekik, próbálják ki a kézilabdát, mert én nagyon sokat kaptam tőle. Eleinte nem értették, miért ragaszkodom hozzá, de amint lejöttek Fradiba, nem volt több kérdés, itt ragadtak, és a mai napig imádják.

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
1 perce

A Chelsea-től igazol az Arsenal; nagy fogás az Európa-liga címvédőjénél – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2 perce

Kovácsik Ádám: Nem nyomtak úgy oda bennünket, hogy ne kaptunk volna levegőt

Európa-liga
9 perce

Spanyol győzelemmel indult a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
23 perce

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
38 perce

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik