Női birkózás, felnőtt-vb: aranyérmes csitrik folytatták a japán hagyományokat

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.26. 16:04
Címkék
A párizsi felnőtt-világbajnokságon a női birkózás nyolc aranyérméből négyet a japánok nyertek. Jui Szuszaki, a 48 kg és Haruna Okuno, az 55 kg győztese jószerivel csitrinek mondható, mindketten tizennyolc évesek. A másik két világbajnok, Riszako Kavai (60 kg) és Szára Doso (69 kg) is utánpótláskorú még, huszonhárom esztendős… De már olimpiai aranyérmes is. A női szakág japán hegemóniája folytatódik.

Szekeres István Rióban a 32 éves japán Kaori Icso megszerezte a negyedik olimpiai aranyát. A két évvel idősebb Szaori Josidának nem sikerült, őt a döntőben legyőzte az amerikai Helen Maroulis (aki most Párizsban is aranyat nyert), így Josidának be kell érnie azzal, hogy ő nyerte a női birkózás legtöbb aranyérmét, huszonnégyet: 3 olimpián, 13 vb-n, 4 Ázsiai Játékokon és 4 kontinensbajnokságon diadalmaskodott.Szekeres István Rióban a 32 éves japán Kaori Icso megszerezte a negyedik olimpiai aranyát. A két évvel idősebb Szaori Josidának nem sikerült, őt a döntőben legyőzte az amerikai Helen Maroulis (aki most Párizsban is aranyat nyert), így Josidának be kell érnie azzal, hogy ő nyerte a női birkózás legtöbb aranyérmét, huszonnégyet: 3 olimpián, 13 vb-n, 4 Ázsiai Játékokon és 4 kontinensbajnokságon diadalmaskodott.

Mindkét szuperklasszis visszavonult Rio után, és ekkora veszteséget a világ bármely válogatottja nem hevert volna ki egyhamar. Kivéve a japánt.

Párizsban két, egyaránt tizennyolc esztendős versenyzőjük lett világbajnok. Az 55 kg-os Haruna Okuno története szinte hihetetlen. A kadetként világ- és Ázsia-bajnokságot nyert leány egyetlen nemzetközi felnőttversenyen indult, az idei, svédországi Klippan-kupán, és azt meg is nyerte a 23 fős, nagyon erős mezőnyben. Ilyen nyúlfarknyi előzmény után, a juniorkorosztályt átlépve dobták egyből a vébé mélyvizébe. És nyert. Egyedül a döntőben vívott szoros meccset: 5-4-re győzte le az öt évvel idősebb, vb-bronzérmes, nigériai Odujano Adekurojét.

Jui Szuszaki a három kadet- után a felnőttvébét is megnyerte Fotó: UWW
Jui Szuszaki a három kadet- után a felnőttvébét is megnyerte Fotó: UWW

Jui Szuszaki a három kadet- után a felnőttvébét is megnyerte, tizennyolc évesen  •  Fotó: UWW

A másik csitri, a 48 kg-ban győztes Jui Szuszaki a kadetkorosztály háromszoros világbajnokaként az idén három felnőtterőpróbán vett részt. Megnyerte – akárcsak Okuno – a Klippan-kupát, plusz a krasznojarszki GP-viadalt, vagyis az Ivan Jarigin-emlékversenyt és az Ázsia-bajnokságot. Párizsban, a vébén az öt mérkőzéséből négyet fejezett be idő előtt, technikaitus-győzelemmel, még a döntőt is. Egyedül az észak-koreai Kim Szong Hjang ellen nyert „csak” pontozással, 5-2-re, noha az Ázsia-bajnokság döntőjében őt is technikaival, 10-0-ra verte.

A két, tizennyolc éves aranyérmes közül Szuszaki a Japán Olimpiai Bizottság 2008-ban alapított, tokiói birkózóakadémiájának a versenyzője, az edzője pedig a női birkózás 44 kg-os súlycsoportjának hétszeres világbajnoka, Soko Josimura.

A másik három vb-győztes egyaránt az Obu városában működő Sigakkan Egyetem birkózóklubját képviseli, a közös mesterük pedig Kazuhito Szakae. Az 57 esztendős szakember, aki a válogatott vezetőedzője is, a japán női birkózás atyjának tekinthető, tanítványa a két extraklasszis, Icso és Josida is. Versenyzőnek is kiváló volt, 1987 világbajnoki bronzérmese a szabadfogás 62 kg-os súlycsoportjában, ugyanott kétszeres Ázsia-bajnok, de 1983-ban Teheránban a kötöttben is indult, és ezüstérmes lett.

Riszako Kavai, immár olimpiai bajnokként, Szakae mestert is a szőnyegre küldte Fotó: internet
Riszako Kavai, immár olimpiai bajnokként, Szakae mestert is a szőnyegre küldte Fotó: internet

Riszako Kavai, immár olimpiai bajnokként, Szakae mestert is a szőnyegre küldte  •  Forrás: internet

A most vb-t nyert további két – szintén utánpótláskorú – versenyző, az egyaránt 23 éves Riszako Kavai (60 kg) és Szára Doso (69 kg) a közös műhelyen és mesteren kívül abban is hasonlít, hogy mindketten nyertek olimpiai aranyat Rióban (szögezzük le: huszonkét évesen!), Kavai a győztes döntő után – féllábkiemeléses akcióval – még Szakae mestert is szőnyegre küldte. Abban különböznek csupán, hogy Kavai 2014-ben (húszévesen) már nyert világbajnokságot, míg Doso csak most szerezte az első vb-aranyát.

Mellékeljük a négy, friss japán világbajnok hölgy valamennyi párizsi vb-mérkőzésének eredményét. Érdemes kicsit böngészni, hogy mely országok – magasan jegyzett – versenyzőjét győzték le.

Négy évvel ezelőtt a NOB végrehajtó bizottsága azt javasolta, hogy a birkózás kerüljön ki az olimpiai programból. Ma már tudjuk, hogy egy lobbi bizonytalan sorsú sportágakat akart műsoron tartani azáltal, hogy valamelyik nagyon stabilt tolja ki onnan. Olyan stabilt, amelyik képes megvédeni és visszaküzdeni magát. A birkózást pécézték ki. De igazuk lett: a birkózás csakugyan visszakerült a 2020. évi ötkarikás programba, mégpedig csont nélkül.

A japánok is sokat tettek érte. Hivatalosan ugyan nem jelentették be, de informálisan meglebegtették: ha a 2020-as olimpiáról kimarad a birkózás, ők visszalépnek a tokiói rendezéstől.

Aligha kell megmagyarázni, hogy miért.

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

A JAPÁN ARANYÉRMESEK MÉRKŐZÉSEI A PÁRIZSI VÉBÉN
Jui Szuszaki (48 kg)
– Thalia Mallqui (perui) technikai tus, 10-0 az 1:18. percben
– Julie Sabatier (francia) technikai tus, 13-2 a 4:27. percben
– Victoria Anthony (amerikai) technikai tus, 11-0 a 3:27. percben
– Kim Szong Hjang (KNDK-beli) 5-2
– Emilia Vuc (román) technikai tus, 14-1 a 3:42 percben
Haruna Okuno (55 kg)
– Zhang Qi (kínai) 9-1
– Becka Leathers (amerikai) 8-0
– Biljana Dudova (bolgár) technikai tus, 11-0 a 4:07. percben
– Odujano Adekuroje (nigériai) 5-4
Riszako Kavai (60 kg)
– Ljubov Ovcsarova (orosz) tus az 1:07. percben
– Suvdor Bátarzsav (mongol) 6-2
– Linda Morais (kanadai) technikai tus, 10-0 a 3:12. percben
– Johanna Mattsson (svéd) 6-0
– Allison Ragan (amerikai) technikai tus, 13-0 az 5:26. percben
Szára Doso (69 kg)
– Koumba Larroque (francia) 3-3, utolsó akcióval
– Anasztaszija Bratcsikova (orosz) 8-0
– Martina Kuenz (osztrák) 6-0
– Alina Focken (német) 3-0

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
28 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
46 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
46 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik