Első alkalommal rendezték meg a Magyar Gyeplabda Napját, igazi ünnep volt

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.29. 18:00
Címkék
Első alkalommal rendezték meg a Magyar Gyeplabda Napját a zuglói Varga Zoltán-sporttelepen. Az eseményen mintegy negyven utánpótláskorú játékos vett részt. A rendezvény célja a sportág hazai népszerűsítése volt.

Bruckner VinceNéhány évtizeddel ezelőtti történet, amikor a rádióriporter feltette a kérdést az akkori idők ismert kapusának, hogyan tudná rövidenleírni a sportág hazai helyzetét, a játékos így válaszolt: olyan szegény ország a miénk, hogy nálunk a gyeplabdát is salakon játsszák. Nos, az olimpiai programban is szereplő játék hazai megítélése nem sokat változott azóta, annyiban mindenképpen történt előrelépés, hogy a gyeplabdát immár nálunk is füvön űzik.Bruckner VinceNéhány évtizeddel ezelőtti történet, amikor a rádióriporter feltette a kérdést az akkori idők ismert kapusának, hogyan tudná rövidenleírni a sportág hazai helyzetét, a játékos így válaszolt: olyan szegény ország a miénk, hogy nálunk a gyeplabdát is salakon játsszák. Nos, az olimpiai programban is szereplő játék hazai megítélése nem sokat változott azóta, annyiban mindenképpen történt előrelépés, hogy a gyeplabdát immár nálunk is füvön űzik.

Olyannyira, hogy most első alkalommal még a Magyar Gyeplabda Napját is megrendezték a zuglói Varga Zoltán-sporttelepen, az esemény pedig tényleg a sportág ünnepe volt. A szövetség ifjúsági bizottságának elnöke, Herberth Balázs is elégedetten értékelt honlapunknak:

Magyar Gyeplabda Napja
Magyar Gyeplabda Napja

Magyar Gyeplabda Napja

„Annak ellenére, hogy néhány hete jött az ötlet, hogy első alkalommal tartsuk meg ezt a napot, úgy gondolom, hogy sikeres az esemény, és nagyon sokan vagyunk. A cél mindenképpen az, hogy találkozhassanak a sportág szereplői a nyári szünet végén, és érezzék jól magukat.”

A rendezvényen mintegy negyven utánpótláskorú játékos vett részt, azonban a sportág így is igen komoly népszerűsítésre szorul a fiatalok körében.

„Nagyon hullámzó a gyeplabda ismertsége Magyarországon, mivel hazánkban nem túl népszerű sportágról van szó. Fontos lenne, hogy minél több gyerek megismerje, és jöjjön játszani. Emellett pályaproblémákkal is küzdünk, nincs klasszikus gyeplabdapálya, ezért futballpályákon zajlanak az edzések és a mérkőzések."

A sportág első hazai ünnepén azonban nem ezek voltak a hangsúlyos témák, hanem valóban a jókedv és a játék. Ezért a szervezők máris leszögezték, hogy biztosan nem ez volt az utolsó ilyen nap.

További korosztályos híreink GYEPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
4 perce

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
27 perce

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
34 perce

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
44 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
56 perce

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
56 perce

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
58 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik