Öt kérdés, öt válasz Végh Barbarával

Vágólapra másolva!
2005.09.29. 20:23
Címkék
Végh Barbara
Végh Barbara
Végh Barbara
Végh Barbara
- Melyik sikert volt nehezebb kiharcolnod?
- A felnőtt bajnoki címet. Sokkal idegesebb voltam előtte, és az alapverseny utáni két kör előny sem tűnt túl soknak. Aztán mégis elegendőnek bizonyult.

- Ifjúsági korod ellenére remek az eredménylistád. Melyikre vagy a legbüszkébb?
- A három évvel ezelőtti, göteborgi junior Európa-bajnoki bronzérmemre, illetve az idei, belgrádi Eb-hatodik helyemre.

- S ha a két pisztoly, a lég- és a sportpisztoly között választanod kellene?
- A légpisztoly áll közelebb a szívemhez, hiszen azt már három és fél éve használom. A sportpisztolyt is szeretem, de azzal csak tavaly kezdtem el versenyezni.

- A sok edzés és verseny mellett tanulásra marad időd? Jó tanuló vagy?
- Tizedik osztályos vagyok a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a francia kéttannyelvű szakon, és négyes tanulónak számítok. Szóval nincs rám panasz.

- A családban van még rajtad kívül valaki, akinek nem idegen a lövészet valamelyik ága?
- Édesanyám, Nagy Ágnes egyéniben Európa-bajnok, csapatban világbajnoki ezüst- és bronzérmes futóvadlövő volt. Nem véletlen tehát, hogy én is a lőtéren kötöttem ki.
Legfrissebb hírek

Fehérvár: végleg megvették a kölcsönben lévő védőt, de nem biztos, hogy marad – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 perce

2026-ra halasztották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
43 perce

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
43 perce

Több távozót is bejelentett az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
55 perce

Jótékonysági kosárlabdagálát rendeznek a székelyföldi árvizek károsultjainak

Kosárlabda
1 órája

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
1 órája

Vízilabda: Szécsi Zoltán fiát álmából keltették, hogy meghívót kapott a válogatottba

Vízilabda
1 órája

Közel járt a negatív PL-rekordhoz a Southampton; nyeretlen sereghajtó Csehországban – a 2024–2025-ös idény leggyengébb csapatai

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik