Az amerikaiakkal is játszik Tursics Sándor női csapata

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.07.14. 22:24
Címkék
Miközben az U20-as férfiválogatott ma Finnország ellen igyekszik kiharcolni a B-divíziós Európa-bajnokságon a legjobb négy közé jutást, addig másik két magyar utánpótlás-válogatott még csak most kezdi meg a menetelést. A Tursics Sándor vezette, 19 évesekből álló piros-fehér-zöld együttes Tunéziában játszik a világbajnokságon, méghozzá roppant illusztris társaságban.
A Kína ellen kezdő magyarok egy csoportba kerültek Ausztráliával, a házigazdával, Kanadával, Spanyolországgal és az Egyesült Álla-mokkal, vagyis a főként a Csata utcai fiatalokra épülő egyletnek csöppet sem lesz könnyű dolga.Kevesebb információja van az ellenfelekről Radovics Józsefnek, aki az U18-as férfiválogatottat készítette fel. A rózsahegyi B-divíziós Európa-bajnokságról egyelőre annyi mondható el, hogy a körülmények enyhén szólva messze vannak az ideálistól, így Csorvási Milánnak, az Amerikában tanuló Farkas Attilának (az egykori honvédos klasszis, a hírek szerint roppant tehetséges fiáról van szó) és a többi fiatalnak a riválisok mellett mással is meg kell küzdeniük. Egy bizonyos: Magyarország ma Ausztria ellen kezdi meg a sorozatot, majd Észtország és Románia ellen lép pályára. A csoportokból két-két válogatott jut tovább a legjobb nyolc közé.
Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
5 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
21 perce

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
21 perce

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
33 perce

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
1 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
1 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik