Kezdődik a nyílt vízi úszó-vb Szingapúrban

„Bármit csináltok két év múlva, ennél garantáltan jobb lesz a 2027-es világbajnokság… Jó, tudjuk, hogy nálatok mindig minden rendben van, mert ti szerveztetek már ilyen versenyt rengeteget. Ők… Csak tömegsportot csináltak, ilyet még soha. Fogalmuk sincs, és két év alatt sem sikerült rávezetni őket, hogy melyek azok a fontos részletek, amelyekre nagyon oda kell figyelni. Pontosabban mondtuk nekik tízszer, százszor, de csak a vállukat vonogatják. Hogy ezt tudják nyújtani, többre nincs pénz, energia, figyelem.”   

A világszövetség egyik általunk igen jól ismert munkatársa fakadt ki a nyílt vízi úszás pontonján, amelyen egyébként az összes bátrabb úszó és edzőik hullámlovagoltak; vidámparkjellegnek megfelelt, szórakoztatónak is hatott, a szakemberek viszont kicsit több rögzítési pontra vágytak volna… Oké, bitang szél fújt épp az első pályaedzés időpontjában, ám ettől még stabilabb is lehetne a stég. Persze, ha csupán ennyi baj lenne! A buszok elég esetlegesen járnak, a medencés tréningek pedig…

„Három pályán lehetett edzeni a kijelölt uszodában délelőtt. Voltunk rá negyvenketten” – mondta Rasovszky Kristóf dörmögve. „De azt ígérték, hogy az egész medence a miénk, csak annyi a kikötés, ha érkeznének helyiek úszni, bemehetnek mellétek…” – vetette közbe világszövetséges emberünk, ám olimpiai bajnokunk erre csak nevetett egyet. „Tényleg? Na úgy képzeld el, hogy a mellettünk lévő pályán egyetlenegy tízévesforma kisgyerek lubickolt, de közölték velünk, hogy eszünkbe se jusson abban a sávban úszni…”   

Oké, délelőtt legalább mindenki gyakorolta a túlzsúfolt pályákon, miként kell haladni a nyílt vízi tumultusban. (Bár az olaszok mesélték, hogy ők már régebb óta vannak itt, elvben kilenctől lehetett edzeni az egyik nap, de tizenegy előtt nem engedték be őket.) Hanem délután, miután valamelyest csendesedett a szél, egyetlen európai nációként a mieink – Rasovszkyn kívül Betlehem Dávid, Fábián Bettina és Mihályvári-Farkas Viktória – azonnal öltöztek és rohantak, hogy akkor elkezdjék belakni a pályát. És edzőjük, Kutasi Gergely bemondta, hogy „két kör” – aztán amikor jöttek visszafelé a külső egyenesben, egyszer csak az egyik kajakos követő eléjük lapátolt nagyjából a kör felénél és közölte, hogy most szépen tempózzanak vissza a ponton felé. Eleinte senki sem értette, miért nem engedik őket tovább (a kikötelezett pályán túl épp befutott egy tengerjáró, de sokat nem púposított a hullámokon), aztán amikor odaértek hallótávolságba, Dávid a fejét rázva mondta: „Nem engednek tovább. Csak a fél pálya van ma.”     

A pontonra vezető híd előtt különböző veszélyekre hívják fel a figyelmet egy táblán, többek között a medúzákra is. A partra érkező Fábián Bettina mindenesetre nézegette egy helyen a karját, hogy mintha megcsípte volna őt egy. Kedvese, Betlehem Dávid megvonta a vállát: „Ja, hát engem is elértek, csipegetnek, de ez van.” Persze ők tényleg olyan srácok, akikre áll a mondás: kemények, mint a kád széle.

Az egész versennyel kapcsolatban a vízhőmérséklet a legnagyobb kérdőjel: állandóan 30 fok környékén himbálózik; szerencsére az elmúlt napokban kevesebbet sütött a nap, azaz nem melegedett tovább – mert ha meghaladná a 31-et, a szabályok szerint nem lehetne elengedni a rajtot.

Korántsem mellesleg, amikor megint csak a világszövetség emberei felhozták ezt problémaként, a helyiek lakonikus választ adnak: „Akkor esetleg ússzanak hajnalban. Különben is, a szingapúri maratoni is elindul reggel fél ötkor, és sohasem történt semmi nagyobb baj a melegben és a párában.”     

Ez festi le igazán élethű színekkel ama bizonyos tömegsport kontra elitverseny problémakört. A World Aquatics emberei ugyanis igyekeztek elmagyarázni nekik, hogy „Ez mind szép, de a maratoninál végig szem előtt vannak a futók, ha valaki rosszul lesz, netán elesik. Itt viszont nincsenek. Sapkák látszanak a hullámok között, de ha valaki rosszul lesz, egyik pillanatban még ott van, a másikban lehet, már elmerült…”      

Oké, edzett urak és hölgyek indulnak, elvben. Ám épp 15 éves a nyílt vízi úszás történetének emblematikus tragédiája, amikor az Emírségek partjainál rendezett világkupa-viadalon senkinek sem tűnt fel, hogy az amerikai Fran Crippen már nem tempózik a többiekkel… És a több mint harmincfokos vízben aztán a versenyzőtársai találták meg – holtan, méterekkel a felszín alá bukva, akik a célba érés után tíz-tizenöt perccel elkezdték kérdezgetni egymástól, hogy ki látta Frant?

Az élet, pontosabban Fábián  Bettina kicsit átalakította az edzők által eltervezett menetrendet, már a tekintetben, hogy a sportág szingapúri rajtjánál, a női 10 kilométeren Mihályvári-Farkas Viktória mellett Juhász Janka ugrik vízbe. A miértről Gellért Gábor szintén beszélt: „Betti már hetek óta bordaközi izomhúzódással küzd. Több orvos is megvizsgálta, túl sok mindent nem lehet vele tenni. Edzői pályafutásom során egy úszóról tudok, aki hasonlóval küzdött, Verrasztó Evelyn, neki nagyjából fél évre volt szüksége, amíg teljesen elmúlt a fájdalma, amit egyébként egy rossz mozdulat is okozhatott. Hat-hét kilométert bír Betti, addig kiválóan úszik, egy bizonyos terhelés után azonban már erős fájdalmat érez. Ezért a változás, szerencsére Betti a két másik egyéni számot tudja vállalni, és természetesen a csapatversenyt is.”

Ezt biztosan nem akarja átélni senki még egyszer; az azóta eltelt másfél évtizedben persze rendkívüli mértékben javítottak a versenyzők biztonságán, ám az ördög sajnos nem alszik, pláne, ha olyan helyen rendeznek ekkora viadalt, ahol korábban még soha. 

Nem, nem életveszélyben tempóznak majd Rasovszkyék, meg ők úgymond tudnak magukra vigyázni; igazából nem is értük aggódik az ember, hanem a kevésbé felkészült, feltörekvő nációkat képviselő úszókért, nehogy bajuk legyen.

Így vagy úgy, a magyar versenyzők célja minden viszontagságon túl hasonlóan kiugró eredménysor elérése, amit májusban láttunk tőlük Stari Gradban, az Európa-bajnokságon. Nyilván a vébén sokkal nehezebb lesz hasonló diadalmenetet bemutatni, viszont Kutasi Gergely amondó, Betlehem Dávid olyan időket ment edzésen, ami minimum optimizmusra ad okot,      „Rasónak meg olyan a fizikuma még mindig, mint az összes embernek itt a pontonon, együttvéve.”     

Sajnos Fábián Bettinát olyan sérülés kínozza, ami miatt nem vállalta a 10 km-t: „ Egy óra után kezd el úgy fájni, hogy fokozatosan elviselhetetlenné válik, edzésen is, versenyen is, nincs értelme erőltetni; a vébé után remélem, találunk végleges megoldást.” Ez azt jelenti, hogy az olimpiai távon Juhász Janka indul Mihályvári-Farkas Viktória mellett. Utóbbi remekelt az Eb-n, ám ettől még a szokásos, csendes mosolyával annyit mondott most: „Nem rakok magamra terhet emiatt, a medencében egyszer ez már nagyon nem jött be. Különben is, én még mindig messze nem tartozom a tapasztalt rókák közé, nyílt vízen ez lesz az első világbajnokságom, úgyhogy csak szerényen ott leszek, teszem a dolgom, aztán meglátjuk, mire lesz elég.”     

A jó hír, hogy szinte szó szerint ugyanezt mondta az Európa-bajnokság előtt – ahol aztán élete második 10 km-ét úszta és aranyérmes lett.

Lehet, hogy túl merésznek tűnik a jóslatom, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy öt érmet hozzon a csapatunk nyílt vízi úszásban. Öt kilométeren látok a legkevesebb esélyt a dobogós helyezésre, a másik három számban ennél jóval többet. Hogy tíz kilométeren Rasovszky Kristóf az, aki, nem kell külön fejtegetni, benne nagyon bízom, a nőknél pedig az Európa-bajnoki arannyal egyértelműen éremesélyessé lépett elő Mihályvári-Farkas Viktória. A kieséses sprintversenyen az egyik legfontosabb „láb” az, hogy az úszó tudjon jól és gyorsan úszni, e tekintetben nálunk mindenki magasan viszi a lécet, s mellette kifejezetten ígéretesnek tűnik a csapatverseny is magyar szempontból.

Gellért Gábor: A négy „nagy” éremmel fog hazatérni

Tizenegy éve irányítja a nyílt vízi úszókat kapitányként Gellért Gábor, látja és átélte a honi sportág fejlődését, s bátran kimondja: jelenleg olyan úszók alkotják a magyar csapatot, akik mellett és miatt nincs oka idegeskedésre. 

– A nyílt vízi úszás az elmúlt évek magyar sikersportága – egyetért a megállapítással?      
– Most erre mit mondjak? – kérdezett vissza Gellért Gábor, a nyílt vízi úszókat 2014 óta kapitányként is terelgető szakember. – De nem kerülöm meg a kérdést, meg őszinte ember is vagyok, úgyhogy a válaszom: lennék szerény, de nincs mire… Valóban egyre több jó eredményünk van, sorban jönnek a sikerek a felnőttek és a juniorok között is. Ehhez kellett az elmúlt tíz-tizenegy év tervszerű utánpótlás-nevelése és az is, hogy a szövetség így menedzselje a sportágunkat. Mi sok gyereknek adunk lehetőséget a junior Európa-bajnokságokon, de ezekért a helyekért mindig meg kell küzdeni – nincsenek védett helyek, és a felnőttek között sem, aki nincs a vébén a legjobb nyolc között, nincs védettsége. 

– Az egyike azoknak, akik ott voltak a tűz közelében, amikor erre, a ma már sikeres útra ráállt a honi sportág.     
– Valóban: 2011-ben kezdődött a junior Eb-n, aztán a következő évben Risztov Éva olimpiát nyert. Valójában ketten voltak – Éva és a tanítványom, Olasz Anna. Tegyük hozzá, hogy Gercsák Csaba kijutott két olimpiára is, de nem volt meghatározója a sportágnak. A két lány annál inkább. Éva londoni aranyának köszönhető, hogy elindult egy folyamat itthon, a szövetség akkori elnöke és a szövetségi kapitány felmérte, van értelme foglalkozni a nyílt vízi úszással, az addig különálló szövetséget visszahozták a Magyar Úszószövetség keretei közé. Én tizennégy éve lettem kapitány, vagyis végigéltem sok mindent, és azt határozottan állítom, hogy a fejlődés egyik legfontosabb eleme az volt, hogy már az elejétől kezdve járhattunk a világkupa-viadalokra és az Európa-kupa állomásaira. Ez kulcsfontosságú volt, és azóta is az, hiszen évente hat-nyolc versenyen méretik meg magukat az úszóink a világ legjobbjaival.

– Ráadásul ebben a sportágban különösen sokat ér a tapasztalatszerzés, itt minden versenyen más körülmények között úsznak a versenyzők.      
– Meggyőződésem, hogy például Rasovszky Kristóf azért is úszott olyan jól a Szajnában a párizsi olimpián, mert korábban Olasz Annával kétszer is indult a Sárga-folyó átúszásán. De nálunk egy-egy csapatértekezlet is úgy kezdődik, hogy meghallgatjuk a versenyzőket, ki mit tapasztalt az adott versenyhelyszínen. Sőt, gyakran megesik, hogy edzőkollégáimmal, például Szokolai Lászlóval, Kutasi ­Gergellyel, Egressy Jánossal mi magunk is leúszunk egy kört az adott pályán, hogy edzői szemmel is lássuk, mi várható egy-egy versenyen. 

– Ha már errefelé kanyarodott el a beszélgetésünk: ennek az útnak egyik állomása az is, hogy tavalyi visszavonulása után Olasz Anna immár csapatvezetőként segíti a nyílt vízi úszókat?      
– Anna csapatvezetői szerepe nem abban merül ki, hogy intézi a nevezéseket vagy éppen a csapat helyszíni logisztikájában jeleskedik, neki rengeteg versenyzői tapasztalata van, és ezt át is tudja adni – ennek főleg a fiatalok esetében van kiemelt jelentősége. Mi, edzők felkészítjük az úszókat, de korábbi versenyzőként Anna óriási segítséget jelent a sportolóknak. 

– Olasz Anna jelenleg is a csapat mellett van, a felnőttek világbajnoksága a női tíz kilométeres számmal kezdődik Szingapúrban – magyar idő szerint kedd hajnalban. Ugye tudja, hogy az elmúlt évek magyar sikersportágától mindenki érmet vár a vébén is?      
– Hogyne tudnám, én is azt várok. Sőt, úgy gondolom, hogy a négy legjobbunk, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid, valamint Mihályvári-Farkas Viktória és Fábián Bettina egyaránt éremmel fog hazatérni Szingapúrból – hogy ki melyik számban éri el, azt persze nem tudom megmondani. 

– Ezt a határozott véleményét a versenyzőkkel is megosztotta?     
– Nem kell ezt elmondani nekik, tudják ők jól. 

– A május végi Európa-bajnokságon nagyszerűen szerepelt a magyar válogatott, öt aranyat, mellette két ezüstöt és két bronzot szerzett: van annak némi kockázata, hogy az Eb-t ilyen röviddel követi a vébé?      
– Nincs, ugyanis kellenek a visszajelzések: kell a megerősítés edzőnek és versenyzőnek egyaránt, hogy jó úton jár, hogy azt kell tovább csinálnia, amit addig, ugyanakkor persze az is jó, ha látjuk a hibát, ha tudjuk, min kell javítani. Emellett ki kellett próbálni az Eb-n, milyen az, amikor öt nap alatt négy számot úszol le. Bevallom, én kicsit féltettem a versenyzőinket, de Horvátországban bebizonyosodott, megy ez nekünk! Azt is láttuk, hogy akadt, aki óvatosabb volt a külföldiek közül, hiszen például idősebb versenyzőként csak egy-egy számot vállalt – és ha azt bukja, akkor mi van? Mi inkább kipróbáltuk az új lebonyolítási rendszert, és szerintem jól tettük. 

– Stari Gradhoz képest merőben más körülmények lesznek Szingapúrban: felkészültek a meleg vízre és a meleg levegőre?      
– A hőmérséklettel nincs nagy gond, általánosságban elmondható, hogy éjjel huszonöt, nappal harmincegy fok van. Egyelőre mindennap esik az eső a helyszínen, de a víz meleg lesz – erre úgy készültünk, hogy a Fülöp-szigeteken nyitott uszodában akklimatizálódott a csapat. 

– Végigszaladtunk az elmúlt évek fejlődési útján, de vajon a kapitány is változott, mára már nem feltétlenül ideges minden világverseny előtt?      
– Tizenegy év kapitánykodás és Olasz Annával eltöltött tizenhat évnyi válogatottság után tényleg egyre nyugodtabb vagyok, bár egy olimpia azért nagyon fel tud izgatni… Persze, belelendülök e tekintetben egy világbajnokságon is, de most legyek nagyképű, és mondjam azt, hogy ilyen versenyzők mellett nincs nehéz dolgom? A párizsi első, harmadik, ötödik és egy Európa-bajnok alkotja a csapatot: ezeket a versenyzőket bármikor hívod ki a táblához, jól felelnek. 

KOVÁCS ERIKA 

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
kedd, 2.00: női 10 km (Juhász Janka, Mihályvári-Farkas Viktória) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!