Volt egy szakasz, amikor azt hittük, bedarálja őt a mezőny, szerencsére nem így történt: Mihályvári-Farkas Viktória egy nehéz időszakot zárt le Horvátországban, és tényleg azt reméljük, hogy lezárta azt.
Emlékezhetünk: Kutasi Gergely tanítványa a tokiói olimpián hatodik lett 400 vegyesen, a következő évben Rómában Eb-aranyat szerzett ezen a távon, utána viszont jött a mélypont, s bár itt bezavart egy vakbélműtét, nem csak emiatt nem találta a visszautat régi önmagához. Tavaly még Párizsról is lemaradt, de nem adta fel, „kiment” nyílt vízre, s előbb beverekedte magát az Eb-csapatba a válogatók során, aztán meg szerdán reggel odaállt a rajthoz.
És nyert.
Az M4 Sportnak a verseny után meg szépen elregélte, hogyan is állt össze ez a tíz kilométer:
„Még nem igazán ocsúdtam fel a győzelmem után… Kemény verseny volt, legutóbb Ibizán voltak hibáim, azokból igyekeztem tanulni, azokat igyekeztem kijavítani. Sikerült, így végre én is mosolyoghatok, végre azt tudom mondani, visszatértem! Bár ugye ez nyílt víz, nem tudni, mi lesz még ebből. Menet közben volt egy rossz frissítésem, amikor lemaradtam, úgyhogy ott kapaszkodnom kellett, hogy visszaérjek az élmezőnybe. Egyébként is az volt a taktikám, hogy próbáljak elöl lenni, mert én nem tudok és nem is szeretek verekedni: azt tudtuk, hogy az állóképességem jó, s ha elöl megyek, én diktálom az iramot. A végére ez össze is jött, és ezt így is szerettem volna csinálni, mert én még nem tudok olyan gyorsan iramot váltani, mint többen a mezőnyből, így muszáj volt elöl lennem a végén.”
Sokáig egyébként úgy tűnt, Fábián Bettina is ott lehet a dobogón, mi több, a győzelemre is volt esélye, aztán az utolsó fordítónál spanyol ellenfele visszahúzta őt – nem maradt el a szintén a ferencvárosi klubot erősítő olimpiai ötödik úszó válasza sem (mind a ketten sárga lapot kaptak), aztán meg visszaúszott az élbolyba, de nem érte el a célpanelt…
„Nagyon szerencsétlen volt az eset, mert végig úgy úsztam, hogy tartalékolok, aztán megindulok, és éreztem is, hogy minden jól megy – nyilatkozta Fábián Bettina. – Aztán amikor a spanyol lány visszahúzott a lábamnál fogva, de annyira, hogy a fejünk egymás mellé került, fogtam magam, és lenyomtam őt a víz alá… A nyílt vízen ilyen előfordul a véghajrában, vissza is estem a nyolcadik helyre, de még innen is visszajöttem, aztán meg a későbbi bronzérmes német lány átúszott rajtam, ennek ellenére volt esélyem a bronzra, meg is lett volna, ha kijön a célpanel, ha el is érem azt…”
A harmadik magyar induló, Juhász Janka, aki évek után tért vissza tavaly a sportágba, a 15. helyen ért célba – vidáman és mosolygósan, teljes mértékben elégedetten.
EURÓPA-BAJNOKSÁG, STARI GRAD
Nők. 10 km
1. Mihályvári-Farkas Viktória (FTC, edző: Kutasi Gergely, Formaggini László) 1:57:27.54
2. Ginevra Taddeucci (Olaszország) 1:57:30.35
3. Lea Boy (Németország) 1:57:34.38
…
5. Fábián Bettina (Magyarország) 1:57:34.65
…
15. Juhász Janka (Magyarország) 2:01:20.09