Úszás: Vári Attila sportdiplomáciai egyeztetést vár az elhalasztott vizes vb kapcsán

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.02. 12:37
null
Vári Attila Az Év Sportolója Gálán (Fotó: Tumbász Hédi)
Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnöke szerint a koronavírus-járvány miatt 2021-ről idén májusra eltolt, majd kedden jövő júliusra halasztott fukuokai vizes világbajnokság kapcsán világszinten sokan elégedetlenek, így rövid időn belül sportdiplomáciai egyeztetés várható.

A vízilabdázóként kétszeres olimpiai bajnok és világbajnok sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kifejtette: nagyon sok kollégával beszélgetett az ismételt halasztásról, nemcsak a vízilabdában, hanem más érintett sportágakban is, és ezzel kapcsolatban ugyanúgy teljesen tanácstalanok pillanatnyilag, mint a versenyzők, a válogatott sportolók, akik szintén értetlenül állnak a fejlemények előtt.

„Szeretnénk, ha pozitív kimenetele lenne ennek az egésznek, de közben meg nagyon nehezen tudjuk kezelni, úgy a versenyek, mint a felkészülés és a sportolók szempontjából. Nekünk sportvezetőként tennünk kell valamit a sportolóinkért, hiszen egy ilyen évre felkészülni szerintem lehetetlen” – nyilatkozta.

Az MVLSZ elnöke elmondta: tiszteletben tartják a szervezőbizottságok munkáját, a nemzetközi szövetséggel, a FINA-val pedig nagyon jó kapcsolatban vannak, de biztos, hogy sportdiplomáciai egyeztetést kezdeményeznek, hiszen nekik sportvezetőként kötelességük megvédeni a sportolóikat, valamint a világbajnokságok súlyát.

„Nagyon fontos időszak lesz a következő egy-két hét, mert itt nemcsak a magyar vezetők, hanem világszinten is nagyon sokan elégedetlenek, hogy ez az elhalasztott esemény, illetve a szorosan egymást követő világversenyek miként befolyásolják sportágaink megítélését” – mondta.

Vári Attila kiemelte: amikor a pandémia miatt 2020-ról tavalyra halasztották a tokiói olimpiát, nagyon örültek annak, hogy végül mégis megrendezték az ötkarikás játékokat, ahová a világ legjobb sportolói el tudtak menni. A vizes vb újbóli elhalasztását azonban meglátása szerint már nem bírja el semmilyen sportszövetség és sportszervezet, miként a sportolók is képtelenek kezelni az ezzel járó nyomást.

Jelen állás szerint a 2023-as vizes vb-t követően egy éven belül újabb vb, továbbá a párizsi olimpia, valamint Európa-bajnokság vár majd a vízilabdázókra, akiknél a rendkívül feszítetté váló versenynaptárban kérdéses az időpontja az olimpiai kvalifikációs világligának és az olimpiai selejtezőnek is.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik