Úszás, ISL: Adam Peaty világcsúcsot úszott 100 mellen

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2020.11.15. 14:46
null
Adam Peaty (zöld sapkában) világcsúcsot úszott 100 mellen a Duna Arénában (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Az Energy Standard és a London Roar jutott be az ISL-sorozat idei döntőjébe.

 

Huszonegy pont.

Mindössze ennyi volt a különbség az Energy Standard és a London Roar között az első elődöntő első napja után – az előbbi javára.

A két csapat közötti kiélezett küzdelemnek a presztízs szempontjából volt jelentősége, egyfelől, mert ez a két gárda végzett a Nemzetközi Úszóliga (ISL) tavalyi sorozatában az első és a második helyen (az Energy a címvédő), másfelől egyáltalán nem mindegy, hogy egy „vereséggel” áll fel-e az egyik legnagyobb vetélytárs a november 21–22-ei fináléban a Duna Arénába.

Merthogy a két elődöntős forduló két-két legjobbja jut be a szombaton és vasárnap sorra kerülő döntőbe, az meg nem volt kérdés, hogy az első négyesből (az Energy és a London mellett a Tokyo Frog Kings és a New York Breakers) ez a két csapat lesz ott a végső csatában.

Vagyis mindegy volt, ugyanakkor mégsem, melyik gárda végez az első helyen, ennek megfelelően az Energy nagyon bekezdett, rögtön elvitte a női és férfi 100 gyorsot, és a férfi 200 pillangót is – női 200 pillangón a tokióiak örülhettek Haszegava Szuzuka győzelmének (2:03.95), mi meg rögzíthettük, hogy Jakabos Zsuzsanna (Energy Standard) a negyedik (2:06.38), Kapás Boglárka (New York Breakers) az ötödik helyen (2:06.57) végzett.

És az sem mindegy, hogy szombat után vasárnap is született egy világrekord a Duna Arénában, mégpedig a brit Adam Peaty (London Roar) révén, aki a dél-afrikai Cameron van der Burgh 2009-es, vagyis cápadresszes világcsúcsát (55.61) írta felül 100 mellen (55.49).

Szombaton a holland Kira Toussaint (London Roar) 50 háton úszott világcsúcsot (25.60) – a régi rekordot a brazil Etiene Medeiros tartotta (25.67, 2019)

A két nagyszerű eredmény is „csak” a második helyre repítette a Londont ebben az elődöntős csatában, az Energy Standard 78.5 pontos előnnyel nyert, a harmadik a Tokyo Frog Kings, a negyedik a New York Breakers lett – utóbbi kettő tehát búcsúzott az ISL 2020-as idényétől.

Legfrissebb hírek

Nélkületek esélyem sem lett volna – így búcsúzott Kapás Boglárka

Úszás
2024.12.16. 16:27

Kapás Boglárka: Az utolsó hosszon eszembe jutott, hogy ez tényleg az utolsó hossz

Úszás
2024.12.15. 08:44

Rövid pályás úszó-vb: egyéniben csak Szabó Szebasztiánnak sikerült a továbbjutás

Úszás
2024.12.14. 11:47

Úszás: Kapás Boglárka elbúcsúzott

Úszás
2024.12.14. 10:17

A búcsúzó Kapás Boglárka a Tokióban történtekről is beszélt

Úszás
2024.12.09. 20:14

Egerszegi Krisztina üzent Kapás Boglárkának: Bebizonyítottad, bármire képes vagy!

Úszás
2024.12.06. 17:18

Kapás Boglárkát vastapssal búcsúztatták a nézők az ob-n – videó

Úszás
2024.11.08. 20:14

Kapás Boglárka: Ha eszembe jut, hogy abbahagyom, zokogok

Úszás
2024.09.25. 07:10
Ezek is érdekelhetik