Vizes vb: Nincsenek rá szavak, Milák pokolian gyors – Le Clos

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.07.24. 17:01
null
Chad le Clos (jobbra) szeretné legyőzni Milák Kristófot Tokióban (Fotó: MTI)
Az olimpiai és világbajnok Chad le Clos nem fukarkodott a dicsérettel, amikor a világcsúccsal világbajnoki címet nyerő Milák Kristófról kérdezték. A kvangdzsui vizes világbajnokság 200 méteres pillangóúszásának döntőjében a dél-afrikai klasszis fél távnál még vezetett (ráadásul világcsúcsrészidőn belül volt), de a 19 éves magyar a második száz méteren faképnél hagyta.

 

„Nincsenek rá szavak, nagyszerű úszás volt Kristóftól, ahogy tegnap meg is jósoltam ezt. Hihetetlen verseny volt, talán minden idők egyik legjobbja, amelyen a világcsúcs is megdőlt. Bevallom őszintén, azt hittem, én fogom ezt megtenni, de jár neki a gratuláció. Mindent megtettem, kiúsztam magam. Ettől függetlenül semmi sem változik, akár nyolcadik is lehettem volna ma este. Ott leszek Tokióban, és újra megpróbálom. Kristóf pokolian gyors, jelenleg más szinten van, mint mindenki más, de le fogom vadászni. Most már tudom, hová kell eljutnom ehhez” – idézi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) honlapja a 200 méter pillangón bronzérmes Chad le Clos-t.

A 2017-es világbajnok a vegyes zónában a magyar újságíróknak is elképedve dicsérte Milákot, és egy szójátékkal – a magyar és a hihetetlen szó angol keverésével – jellemezte az új világbajnokot és világcsúcstartót: „Hunbelievable”.

FÉRFI 200 M PILLANGÓ, DÖNTŐ
1. MILÁK KRISTÓF 1:50.73 – világcsúcs
2. Szeto Daija (japán) 1:53.86
3. Chad le Clos (dél-afrikai) 1:54.15
4. Federico Burdisso (olasz) 1:54.39
5. Gyenyisz Keszil (ukrán) 1:54.79
6. Zach Harting (amerikai) 1:55.69
7. Leonardo de Deus (brazil) 1:55.96
8. KENDERESI TAMÁS 1:57.10

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja:Roska Emese Boglárka (Kvangdzsu), Csurka Gergely (Kvangdzsu), Derencsényi István (Kvangdzsu, fotó), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik