Vizes vb: hetedikek a magyar műúszók a highlight kűrben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.15. 13:40
null
A magyar csapat (Fotó: Derencsényi István)
A hetedik helyen végzett a magyar csapat a műúszók highlight kűrjében a kvangdzsui vizes világbajnokság hétfői versenynapján.

 

Az Apáthy Anna, Dávid Janka, Di Franco Alice, Farkas Dóra, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hungler Szabina, Kassai Kamilla, Szabó Anna, Teravágimov Virág összeállítású együttes 77.5667 pontot kapott a gyakorlatára, amivel csak a thaiföldieket tudta megelőzni a mezőnyből.

A magyar csapat a Hihetetlen család című rajzfilm betétdalára mutatta be kűrjét, azaz rendkívül vidám hangulatú gyakorlatot láthattak a nézők.

A világbajnokságon most debütáló highlightban 2 perc 30 másodpercük van a csapatoknak, hogy bemutassák gyakorlatukat, amelyekben sokkal inkább az akrobatikus, látványosabb, közönségszórakoztatóbb, kevésbé művészi elemek szerepelnek.

„Nagyon örülünk, mert az akrobatikus elem remekül sikerült, magasabb pontot kaptunk, mint tegnap. Érdemes volt ilyen sokat edzeni az elmúlt fél évben. Együtt volt a csapat, megvolt köztük az összhang, bizakodóak vagyunk a folytatást illetően” – nyilatkozta Natalija Taraszova szövetségi kapitány.

Az együttesből Di Franco Alice és Götz Lilien a verseny után az M4 Sportnak elmondta: év eleje óta napi négy-hat órát edzettek, aminek meglett az eredménye. Kiemelték: a highlightban nagyon fontos a pontos formáció és az emelés, különösen utóbbiba tettek sok munkát a felkészülés során.

„Nem fáradtunk el, mert ez egy rövid kűr, mégis meg lehet mutatni benne, milyen látványelemeket tudunk” – tették hozzá.

Az aranyérmet az ukránok szerezték meg, akik magabiztosan végeztek az egymással nagy csatát vívó olaszok és spanyolok előtt.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
Műúszás, highlight, világbajnok: Ukrajna
(Marina Alekszijiva, Vlagyiszlava Alekszijiva, Valerija Aprieljeva, Veronika Hrisko, Olekszandra Kovalenko, Jana Narjezsna, Katyerina Reznyik, Alina Sinkarenko, Anasztaszija Szavcsuk, Jelizaveta Jahno) 94.5000 pont
2. Olaszország 91.7333
3. Spanyolország 91.1333
…7. MAGYARORSZÁG 77.5667

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik