Úszás: Gyárfás Tamás is ott van Dél-Koreában, a vizes vb-n – fotó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.21. 11:00
A bűnügybe keveredett Gyárfás Tamás a vizes világbajnokság szinkronúszó versenyén bukkant föl, ekkor készített róla képet az MTI fotósa.

Mint ismert, a rendőrség gyilkosságra való felbujtás gyanújával nyomozott ellene Fenyő János médiavállalkozó 21 évvel ezelőtti megölésének ügyében, tavaly tavasszal őrizetbe is vették, de néhány nap után kiengedték, később pedig óvadék ellenében a nyomkövető is lekerült a lábáról, sőt azóta az óvadékként kifizetett 200 millió forintot is visszakapta, és szabadlábon védekezhet. Mint ismert, a rendőrség gyilkosságra való felbujtás gyanújával nyomozott ellene Fenyő János médiavállalkozó 21 évvel ezelőtti megölésének ügyében, tavaly tavasszal őrizetbe is vették, de néhány nap után kiengedték, később pedig óvadék ellenében a nyomkövető is lekerült a lábáról, sőt azóta az óvadékként kifizetett 200 millió forintot is visszakapta, és szabadlábon védekezhet.

Ezért nem meglepő, hogy a FINA továbbra is hivatalban lévő végrehajtó bizottsági tagjaként Gyárfás ott van a vizes világbajnokságon Dél-Koreában, jóllehet a június végén lezárult nyomozást a sajtóhírek szerint hamarosan az ügyészség vádemelése követheti.

Gyárfás Tamás a szinkronúszás versenyén Kvangdzsuban (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Gyárfás Tamás a szinkronúszás versenyén Kvangdzsuban (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

 

Legfrissebb hírek

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
5 órája

Vizes vb: a női gyorsváltó új országos csúccsal 8., a férfiak a 6. helyen végeztek 4x100 méteren

Vizes vb 2025
21 órája

Újabb kínai arany született a műugróknál a vizes vb-n

Vizes vb 2025
22 órája

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat a vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:17

Vizes vb: óriás-toronyugrásban született meg az első amerikai aranyérem

Vizes vb 2025
Tegnap, 9:16

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
2025.07.26. 23:53

Kós Hubert: Látni akarom, mit tudok kihozni magamból

Vizes vb 2025
2025.07.26. 20:45
Ezek is érdekelhetik