Úszás: Egyre jobb az összhang Katinkával – Petrov Árpád

– Amikor az első interjúját adta a Nemzeti Sportnak, még csak néhány hete dolgozott együtt Hosszú Katinkával, mostanra viszont már négy hónapnyi közös munkáról tud beszámolni: másként látja őt, mint akkor, amikor igent mondott a felkérésére?
– Ugyanúgy látom őt, csak már közelebbről is figyelhetem, így a kontúrok jóval élesebbek. A távolból az ember egy nagyon lendületes, nagyon erős nőt lát, és valójában hasonlót lát közelről is, csak már észleli a finom vonásokat: például azt, hogy Katinka nem egy gép, nem robot, nem lélektelen személy – sokan ezt észlelhették 2017 végéig. Pedig Katinka nagyon is kellemes személyiség, amellett persze, hogy nagyon szeretne visszatérni oda, ahol éveken keresztül járt. És ezt nemcsak szeretné, akarja is.

– Hosszú Katinka úgy fogalmazott, hogy a robotmódot a medencében, a versenyeken szeretné megtartani, de annak kifejezetten örül, hogy a parton újra a régi formáját hozza. Mennyire nehéz megtalálni az egyensúlyt?
– Az emberfeletti teljesítményekhez ennek megfelelő hozzáállás is kell, ez az, ami sokaknak idegennek tűnhet. Ez az „ironmód” vagy robotszerűség szükséges ahhoz, hogy teljesen kifacsarja magát. Amint ahhoz is, hogy az ellenfelek visszahőköljenek tőle, vagy meg is ijedjenek. Az edzéseken gyakoroljuk az ilyen versenyszituációkat – ez fontos, hiszen téthelyzetben ilyen felfogással kell kivonulnia, felállnia a rajtkőre és teljesítenie.

– Hogy néz ki Petrov Árpád és Hosszú Katinka közös munkája? Van benne mosolygás? És van olyan is, amikor felemeli a hangját, vagy éppen olyan, hogy bár Katinka még úszna, de rá kell szólni, hogy eddig és ne tovább?
– Igen, ez mind előfordul, ahogyan olyan is, hogy bár én még terhelném őt, szól, hogy már nem bírja tovább. A hangom felemelése viszont nem a klasszikus értelemben véve értendő, nem azt jelenti, hogy most már aztán csináld, amit mondok, sokkal inkább lelkesítést takar, vagy éppen egy stresszhelyzet előidézését. Utóbbira szintén a versenyhelyzethez hasonló szituáció modellezése miatt van szükség. Egyfajta mementókat, figyelmeztetőket kell állítanunk egymásnak, és akkor csak utalnunk kell rá: figyelj oda arra, amiben megegyeztünk, tudd, hová tartunk, és emlékezz rá, miért is vagy itt.

– Katinka évek óta mondogatja, és az edzőváltás kapcsán is kijelentette: szüksége van arra, hogy az edzője csak rá figyeljen. Ezt az akadályt hogyan ugorják át, hogy közben ne menjenek egymás agyára?
– Jó egyensúlyt találtunk. Ha az ember fókuszának középpontjában ugyanaz az ember áll a nap huszonnégy órájában, az nem egészséges, szerintem Katka agyára is mennék, ha az edzések minden pillanatában csak rá figyelnék.

– Ebből a szempontból nem okozott nehézséget a világkupa-sorozat, amelyen napokat, sőt heteket töltöttek összezárva?
– Nem. Sokat sétáltunk, várost néztünk, tényleg nagyon jó a kapcsolatunk.

– És úgy tűnik, Katinkának újra jó a kapcsolata a külföldi úszókkal.
– Nem tudom, milyen volt korábban, abba nem láttam bele, csak a jelenről beszélhetek: olyan, mintha egy nagy család tagja lenne. Több úszóval kifejezetten jóban van.

– A világkupa-sorozatból ki tud ragadni egyetlen momentumot? Mi nyerte el leginkább a tetszését?
– A kétszáz pillangó stabilitása. Persze nagyszerű időket úszott négyszáz vegyesen is, a 4:21-es ideje önmagáért beszél, ám hogy kétszáz pillangón tulajdonképpen ugyanazt az időt tudja, az nagyon tetszett. És tetszik.

– Hogy „csak” a második lett a vk összetett sorozatában, csalódás volt?
– Nem. Az utolsó állomásig meg sem fordult a fejünkben, hogy nyerhet is. A legjobbat akartuk kihozni belőle. Az persze tagadhatatlan, hogy néhány percig csalódottak voltunk, hiszen közel járt az elsőséghez, de már-már el is felejtettük, hogy második lett.

– Előttünk van még a rövid pályás világbajnokság – Kínában az aranyérem vagy a jó időeredmény lesz fontosabb?
– Minden számban van egy részfeladat, amelyet jól meg kell oldania. A világkupa-sorozatban kaptunk egy képet arról, hol is tartunk, ennek alapján állítottuk össze ezeket a feladatokat. A vébé után lesz egy újabb képünk, az alapján lépünk majd tovább – és ez így fog menni versenyről versenyre.

– Csak van valamilyen elvárása...
– Mindössze annyi, hogy jobb teljesítményt nyújtson, mint a vk-sorozatban.

– Tegye a szívére a kezét: ugye csalódott lesz, ha Hosszú Katinka legalább egyszer nem áll a dobogó tetején Kínában?
– Igen, az leszek. De addig még jöhet bármi, betegség, sérülés – persze, ne jöjjön.

– Mi az, ami a mostani Hosszú Katinkában már „Petrov Árpád-os”?
– A pillangóúszás. Kicsit a szívem csücske ez az úszásnem, de Katinkához ennek amúgy nincs köze: eddig pillangón jött ki neki legjobban a lépés, de szerintem a többiben is össze fog jönni.

– Mi jelenti a hétköznapokban a legnagyobb küzdelmet?
– A heti beosztása, mármint az edzésen kívüli tevékenységei. Egy klasszis sportolónak több fronton is meg kell felelni: a média, a különböző intézmények és hivatalok igényeinek, emellett Katinka saját céget is vezet. Hogy még mindig a sport a legfontosabb, neki is egyértelmű és világos, de néha elfordul, hogy az egyensúly megborul, és azt kell mondanom neki, hogy menjen haza az edzésről, pihenjen, és a következő nap fussunk neki ismét a feladatnak, kezdjük az egészet újra.

– Az első hetek közös munkája után azt mondta, siklik ez a vonat, de a váltókat naponta állítgatni kell. Siklik továbbra is?
– Sőt! Jobb az összhang köztünk, mint volt.

– Gondolom, vannak is irigyei.
– Kinek nincsenek? Az irigység emberi tulajdonság. Én is lennék inkább...

– Hosszú Katinka edzője, ne akarjon más lenni és máshol lenni!
– Jó, jó, ez igaz, de azért azt az embert feltétlenül irigylem, aki, mondjuk, tudja, mi lesz két év múlva.

– Akkor újra beszélgetünk, mégpedig arról, hogy Hosszú Katinka legalább egy aranyérmet szerzett a tokiói olimpián.
– Legyen így!