Ajánló: a csúcs elmaradt, a lagzi nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.16. 16:14
Csúcsdöntésre készült Papp Márk az idei Lidl Balaton-átúszáson, ám a csupasport.hu-nak elmondta, hogy sem a körülmények, sem az, hogy egyedüli válogatott versenyzőként vágott neki a távnak, nem kedvezett a tervének.

A Balaton-átúszás győztese, Papp Márk elégedetten és legfőképpen gyorsan kászálódott ki a vízből – és minden oka megvolt rá. A kicsit nehezebb körülmények közötti teljesítésről beszélt a csupasport.hu-nak.Papp Márk elégedetten és legfőképpen gyorsan kászálódott ki a vízből – és minden oka megvolt rá. A kicsit nehezebb körülmények közötti teljesítésről beszélt a csupasport.hu-nak.

„Hogy mi volt a legmeghatározóbb élmény az idei Balaton-átúszáson? Az, hogy hajnali három óra ötven perckor szólalt meg az ébresztőóra, és gyakorlatilag fél nyolckor már vízben is voltam” – mesélte a csupasport.hu-nak Papp Márk, aki zökkenőmentesen, sorban állás nélkül jutott el a rajtig, s gyakorlatilag ötszáz méter megtétele után már egyedül, az élen tempózott a cél felé.

Nemhiába a sietség, igyekeznie kellett, nehogy lekésse a sógora szombat délutáni esküvőjét... Szerencsére időben érkezett, s lelkesen bulizott hajnali kettőig Budaörsön.

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
6 órája

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
Tegnap, 17:12

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik