Nagy József: A magyar úszósportnak nincs szüksége rám

– Március végén rendezték Debrecenben az országos bajnokságot, és – igaz, a rajt előtti napon tanítványa, Gyurta Dániel bejelentette a visszavonulását – nem láttuk önt a cívisvárosban. Miért?
– Nem akartam magam kitenni annak, hogy megjelenek, és nem engednek be – válaszolta Nagy József, aki a riói olimpia óta irányította Gyurta Dániel felkészülését. – Jegyet azért nem veszek, hogy a lelátóról végignézzek egy úszóversenyt.

– Gondolja, hogy kellett volna?
– Amikor a riói olimpia után hazajöttem, és szeptemberben lementem a Komjádi uszodába, szóltam, hogy úszóedző vagyok, szeretném megnézni a kollégákat, az edzéseket, mire kérték, igazoljam, hogy tényleg az vagyok, aki. A bácsi a bejáratnál úgy indokolt: „Azt bárki mondhassa!” Persze, tudom, ő csak végezte a dolgát, én viszont elsomfordáltam. Aztán később a Tüske uszodában is volt egy hasonló próbálkozásom, ám utána nyúltam is a pénztárcámért… Nincs uszodabelépőm, mert sem a Magyar Úszószövetség, sem az UTE nem érezte szükségét annak, hogy ezt megoldja. Legtöbbször Gyurta Dani intézte el, hogy bemehessek az uszodába.

– Mindezek után félve kérdezem meg: hogy van?
– Voltam már jobban is. Hullámoznak az érzéseim, a gondolataim az úszással, a munkámmal, az itthonlétemmel kapcsolatosan. Amikor 2012-ben Orbán Viktor miniszterelnök úr azt mondta, haza akarja hozni a külföldön eredményesen dolgozó magyar edzőket, komolyan vettem. De azok, akik ennek a feltételeit megteremthették volna, nem tették meg, pedig nem sok olyan magyar edző akart és akar hazajönni, akinek olimpiai bajnok tanítványa van.

ELSZÁLLT ILLÚZIÓK

– De itthon ön Gyurta Dániellel kezdte el a munkát!
– Igen, mert Dani kitalálta, hogy velem szeretne dolgozni.

– Most pedig visszavonult az olimpiai bajnok, és úgy tűnik, Nagy József szerep nélkül maradt a magyar úszósportban.
– Nemcsak úgy tűnik, így is van. Amikor hazajöttem, Hargitay András volt a szövetségi kapitány, ő messzemenőkig partner volt abban, hogy a tudásomat másra is használjuk, hogy máshol is foglalkoztassanak, de ő már nincs benne az úszósportban. Az akkori vezetőség arra kért engem, hogy más klubok mellúszóival is próbáljak meg foglalkozni, segítsek az edzőknek, teremtsek új mellúszókultúrát. Ez be is indult. Aki akart, edzőstől jött velünk edzőtáborba vagy éppen az edzéseinkre. Külön mellúszó-előadásokat szerveztem, ahová még Csíkszeredából is érkeztek!

– Ma már új vezetősége van a magyar úszósportnak.
– Éppen ezért is omlottak össze a terveim, szálltak el az illúzióim, rá kellett jönnöm, hogy a magyar úszósportnak nincs szüksége rám. Én tudom, és rajtam kívül ezt sokan mások is tudják, hogy sok mindent hozzá tudnék tenni a magyar úszósport eredményességéhez, ám tudomásul kellett vennem, hogy erre itt most nincs igény, elég az, ami van.

– Nem kell nekünk az, aki sikeres, aki olyan tudás birtokában van, mint senki más?
– Az ember már csak olyan, hogy leginkább saját hazájában, környezetében szeretné, hogy elismerjék, ami az övé, amiért megdolgozott – vagyis nem díjakra gondolok.

– A hullámzó mellúszásra gondol?
– A hullámzó mellúszást 1977-ben találtam ki, ebből írtam a szakdolgozatomat is. Még abban az évben megkeresett az akkori szövetségi kapitány, Tóth Ákos, hogy megjelentetnék a dolgozatomat a TF tudományos közlönyében, és ehhez kellene egy példány és a fotók negatívjai. Átadtam neki. Nem sokkal később szólt, hogy kellene még egy példány, mert az előzőt és a negatívokat ellopták…

– Ha ön találta ki a hullámzó mellúszást, mi valójában a guruló mellúszás?
– Mindenhol a világban hullámzó mellúszásként tanítják azt, amit itthon guruló mellúszásnak mondanak. Hogy miért? Mert annak idején Széchy Tamás nem bírta ki, hogy ne ő mondjon valamit a mellúszás technikájára. Olyan nem létezett, hogy valaki más talált ki valamit… És ő guruló mellúszásnak mondta, bár azt sohasem fejtette ki, mit is ért ezen. De mert Tóth Ákos hűséges ember, és akkor most nagyon szépen fogalmaztam, ezt tanítják évtizedek óta.

SZERZŐDÉS NÉLKÜL

– Legendák keringenek arról, hogy Hargitay András titokban járt önhöz, éspedig azért, hogy megtanulja a hullámzó mellúszás technikáját.
– Hát, ez az! És ez nem legenda, ezt Hargitay András is megírta az új könyvében! Ha a guruló mellúszás létező valami lett volna, gondolja, így történik? Ha így lett volna, nem kockáztatott volna, nem vállalta volna a lebukás veszélyét minden szombaton és vasárnap hajnalok hajnalán; merthogy titokban készültünk együtt úgy, hogy reggel fél hatra el kellett tűnnünk az uszodából, nehogy bárki is észrevegyen minket… És ha lett volna guruló mellúszás, akkor Wladár Sándor édesapja sem akarta volna hozzám hozni a fiát azért, hogy megtanuljon jól úszni mellen, mert akkor már csak az hiányzott ahhoz, hogy a világ legjobb vegyes úszója legyen kétszáz méteren.

– Említette, hogy Hargitay András nyitott volt sok mindenre. Az új vezetőségről is elmondhatja ezt?
– Wladár Sándor elnökké választása előtt felhívott telefonon, hosszasan beszélgettünk, aztán már elnökként lejött a Komjádi uszodába, és azt mondta nekem, az edzőbizottság tagjai nem akarnak velem dolgozni. Ez persze jól fejbe vágott, de néhány nap múlva azért magamhoz tértem, és egy edző kivételével mindenkivel beszéltem: kiderült, az edzőbizottság ülésén nem is voltam téma… Most mondhatnám azt, hogy Turi György, az edzőbizottság vezetője, a szövetség szakmai alelnöke valótlanságot állított, hogy egy másik edzőt lehetetlenné tegyen. Én úgy vélem, ha igazán erős egy elnök, akkor ebben a pillanatban megválik az alelnökétől, hiszen nem mondott neki igazat. Ezek után hónapokig nem beszéltünk, meg is írtam neki egy üzenetben, hogy ez jelzésértékű számomra. Akkor rögtön felhívott. Majd januárban bementem hozzá a terveimmel, amelyeket jónak talált, de megoldás nem született – továbbra is lógtam a levegőben. Bár az elnök úr azóta is biztat, és pozitívan áll hozzám, őt szeptemberben választották meg, most pedig április vége van. A közértben a pozitív hozzáállással nem lehet fizetni… Ebben az évben már nem kötöttek velem szerződést, hiába voltam hivatalosan Gyurta Dániel edzője, aki akkor még válogatott versenyző volt!

MELYIK SZEPTEMBERBEN?

– Beszélt Sós Csaba szövetségi kapitánnyal is?
– Még tavaly tavasszal. Gyurta Dani miatt nagyon készséges volt, hiszen elmondta, oda és akkor megyünk edzőtáborba és versenyezni, ahová akarunk. Azért megkérdeztem tőle is, nem lehetne-e engem kicsit jobban bevonni a magyar úszósportba? Azt válaszolta, térjünk vissza rá szeptemberben. Való igaz, azt nem mondta, melyik szeptemberben…

– De azt gondolná az ember, hogy ilyen eredményekkel a háta mögött csörög a telefon. Nem így van?
– Nem. Korábban csörgött, hiszen Kiskunhalasról Novotny Attila keresett, és többször hívott Győrből az ottani vezetőedző, Petrov Iván is, más nem.

– Akkor most hogyan és merre tovább?
– Három ajánlatom van, egyik sem itthonról, az egyiket közülük elfogadom. A legjobban teszem, ha most oda megyek dolgozni, ahová hívnak, ahol várnak. Már csak azért is, mert itt nekem nincs semmi. Az ajánlattevők azért gondoltak rám, mert tudják, mit tudok, és azt is, eddig mit csináltam, és mit értem el. Az ott számít, itt nem. Ha most elmegyek, és két év múlva visszajövök, akkor sem lesz kisebb az érdeklődés irántam, mint most. Sajnálom, hogy így alakult, de engem nem kell sajnálni, sőt, ebben az egészben nem is engem kell sajnálni…