Vizes vb 2017: klasszisok sora nevezett a mastersviadalra

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 14:56
Több mint tízezren neveztek már a magyarországi vizes világbajnokságot követő masters-világbajnokságra.

A szervezők tájékoztatása szerint eddig – a kísérő személyekkel, edzőkkel együtt – 87 országból összesen 10 122-en, csak a sportolókat tekintve több mint 8700-an regisztráltak. A 25 évnél (vízilabdában 30 évnél) idősebb sportolók számára kiírt világversenyen a szervezők szerint akár 10-12 ezer sportoló, korábbi olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vagy hobbisportoló vesz majd részt.

A versenyzők számára a jelentkezés június 29-én zárul, így a hazai rendezésű masters-vb akár minden idők legtöbb indulójával rajtolhat el, mert addig megdőlhet a 2012-es riccionei rekord, ahol is 12 671 résztvevőt jegyeztek fel.

Öt és félezren már biztosan indulnak az úszás versenyszámaiban a Duna Arénában és a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. Rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik bizonyos számok iránt, például a férfi 50 méter gyorson 1200-nál, 100 méter gyorson pedig 1000-nél is több nevezést regisztráltak.

A vízilabdacsapatok nevezési procedúrája lezárult, betelt az előzetesen kijelölt, 120 csapatban maximalizált létszám. A vízilabdázók mezőnyében igazi világsztárokat láthatnak a nézők a Margitszigeten. Bejelentette indulását Drávucz Rita korábbi világ- és Európa-bajnok, a férfitornán pedig – Kemény Dénes irányítása mellett – vízbe ugrik a Millennium csapat, amely a 2000 és 2008 között három olimpiai aranyat nyerő magyar válogatott tagjaiból áll.

A masters-világbajnokságot augusztus 7. és 20. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik