Úszás: Gyárfás Tamás keddtől nem társelnök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.13. 22:08
Amint arról a Nemzeti Sport már a múlt héten beszámolt, a kormány úgy döntött, hogy Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség tavaly novemberben lemondó elnöke nem maradhat társelnöke a 2017-es FINA-világbajnokság szervezőbizottságának sem. Az erről szóló hivatalos kormányhatározat hétfőn a Magyar Közlönyben is megjelent, s az ott leírtak szerint másnap, azaz kedden lép hatályba.

A szövegből kiderül ugyanakkor, hogy a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) magyar alelnökeként a hazai szövetség volt vezetője tagja marad a testületnek, amelynek ülésein mostantól tanácskozási és véleményezési joggal részt vehet az úszószövetség új elnöke (Bienerth Gusztáv) csakúgy, mint a vízilabda (Kemény Dénes), a műugró (Tuzson Bence) és a szinkronúszó szakszövetség (Haranghy Csaba) vezetője.

A társelnöki pozíció megszűnik, a szervezőbizottságot mostantól egyedül Seszták Miklós fejlesztési miniszter vezeti elnökként – erősíti meg lapunk korábbi információit az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával megjelent 1079/2017. (II. 13.) kormányhatározat „a 2017-ben Budapesten és Balatonfüreden megrendezendő XVII. Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság Szervező Bizottságának létrehozásáról szóló 1725/2015. (X. 7.) kormányhatározat módosításáról".

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik