Úszó vk: Hosszú Katinka mai döntői felét megnyerte

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.16. 20:50
Hosszú Katinka két számban győzött a második napon az úszók kétmillió dollár (560 millió forint) összdíjazású világkupa-sorozatának második állomásán, a franciaországi Chartres-ban.

Vasárnap az ötszörös nagymedencés világbajnok magyar – aki a múlt vasárnap befejeződött kazanyi világbajnokságon 200 és 400 méter vegyesen arany-, 200 méter háton pedig bronzérmet szerzett – négy döntőben volt érdekelt. A 100 méter gyors fináléjában 54.30 másodperces idővel győzött, míg a 400 vegyest 4:35.80 perccel nyerte. Utóbbi számban – akárcsak a szombati 200 vegyes döntőjében – Jakabos Zsuzsanna (4:37.63 p) zárt másodikként Hosszú mögött.

Az esemény honlapja szerint a 26 éves Hosszú 100 háton második (1:00.05 p), 400 gyorson pedig harmadik lett (4:09.31 p).

Jakabos 200 pillangón harmadik helyen végzett (2:07.11), miként a 200 vegyes döntőjében érdekelt Verrasztó Dávid is (2:02.92).

A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA – nyolc állomás alkotta – pénzdíjas sorozatának valamennyi versenyhelyszínén minden egyéni szám győztese az értékes pontok és az aranyérem mellett 1500 dollárra jogosult, az ezüstérmes 1000, a bronzérmes pedig 500 dollárt kap. A széria pontversenyének végső győztese mindkét nemnél 100 ezer dollár külön prémiumot kap. Hosszú korábban 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is az élen végzett.

A 2015-ös világkupa-sorozatot a korábbi évekétől eltérően nem 25-ös, hanem 50 méteres medencében rendezik azért, hogy a versenyeken kvalifikációt lehessen szerezni a jövő esztendei riói olimpiára.

Az európai „dupla” – Moszkva és Chartres – után szeptemberben és októberben négy ázsiai helyszín következik (Hongkong, Peking, Szingapúr, Tokió), majd két közép-keleti viadallal (Doha, Dubai) zárul a sorozat.

Legfrissebb hírek

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
22 órája

Második gyermekét várja Hosszú Katinka – kép

Úszás
2025.09.07. 12:44

Hosszú Katinka találkozott a NOB elnökével – fotók

Úszás
2025.08.28. 20:15

Summer McIntosh megdöntötte Hosszú Katinka tízéves világcsúcsát

Úszás
2025.06.10. 09:23

A pillanat – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2025.01.15. 23:37

Videó: Hosszú Katinka díjátadóként tért vissza az Év Sportolója Gálára

Úszás
2025.01.14. 12:06

Vízen, majd szárazon – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.01.11. 23:06

Hosszú Katinka: Mosolyogva fejezem be

Úszás
2025.01.10. 06:40
Ezek is érdekelhetik