Vizes vb: sikeres prezentáció 2017-re pulival és Demcsák Zsuzsával

Vágólapra másolva!
2015.07.22. 17:32
Egy pulinak öltözött helyi önkéntesnek, valamint Demcsák Zsuzsa lehengerlő előadásának köszönhetően zajos sikert aratott a 2017-es budapesti világbajnokság prezentációja a FINA Büro szerdai, kazanyi ülésén.

 

A márciusi „váltás" óta – 2021 helyett 2017 – minden tekintetben felgyorsultak az események: Budapest is bekerült azon házigazdák sorába, amelyeknek időről időre prezentálniuk kell a FINA vezérkara előtt az előkészületekről. Azaz a magyar beszámoló hirtelen második helyre került a sorban: a 2016-os windsori és a 2018-as huangcsui rövid pályás vb szervezői közé, és persze a 2019-es kvangdzsui FINA-vb rendezőit immár bőven megelőzve.

A világhírű magyar startup, a prezentációkat forradalmasító Prezi csapata által készített szemléltető-anyag teljesen kilógott a szokásos powerpointos előadások sorából, de magyar csapat azzal is feltűnést keltett, hogy egy jelmezbe öltöztetett orosz önkéntes kislány jóvoltából a kabalapuli „életnagyságban" vonult be a Büro ülésére, a vezérkar tagjainak nem kis meglepetésére.

A prezentáció „angol hangja" Demcsák Zsuzsa volt, aki szintén lenyűgözte a jelenlévőket – Gyárfás Tamás, aki FINA-alelnökként most a másik oldalon, azaz a hallgatóság soraiban ült, utóbb azt mondta:

„Zsuzsa még jobb volt, mint a TV2-ben, noha ott is kiváló..." A 2017-es szervezőbizottságot Kósa Lajossal vezető sportdiplomata azt is hozzátette: valóban nagy sikere volt a magyar csapatnak, az ilyenkor szokásos „folyosói beszélgetéseken" a Büro-tagok a legnagyobb elismerés hangján szóltak a látottakról.

Magán az ülésen dr. Julio C. Maglione FINA-elnök méltatta az elhangzottakat, mint mondta, biztos benne, hogy Budapest képes lesz minden idők legjobb világbajnokságát megszervezni 2017-ben. Cornel Marculescu ügyvezető igazgató ugyanakkor jelezte: a FINA-ban mindenki tisztában van azzal, milyen óriási feladatra vállalkozott Magyarország.

„Kazany hat éve készült erre az eseményre, önöknek két évük van, és ezalatt nemcsak a szervezést kell megoldaniuk, hanem egy nagyszerű új uszodát is fel kell építeniük. Nincs kétségünk afelől, hogy minden támogatást megkapnak a kormánytól, hogy megvan a kellő elszántság, akarat, tudás és tapasztalat, a kazanyi vb végeztével pedig a FINA munkatársai is Budapest felé fordulnak, és mindenben segíteni fogják önöket."

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
10 órája

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00
Ezek is érdekelhetik