Vizes vb: készülnek az ideiglenes medencék a futballstadionban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.11. 18:52
Jól haladnak a munkálatok az oroszországi vizes világbajnokság úszó- és műúszóversenyeinek színhelyén, a kazanyi futballstadionban, ahol július elsejéig kell elkészülniük a kivitelezőknek az ideiglenes medencék elhelyezésével.

A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA beszámolója szerint a fő tartószerkezetek már állnak, az edző- és versenymedencét körülvevő nézőtér azzal válik teljessé, hogy a stadion meglevő hatezer székes „részlege” mellé további hatezer embert befogadni képes fémvázas lelátót állítanak fel.

A vizes műszaki próba, vagyis a medencék feltöltése vízzel július 10-én kezdődik, a versenyzők pedig július 17-étől edzhetnek először az alkalmi uszodában.

A kazanyi vb-t – amelynek műsorán az úszás és a műúszás mellett vízilabda, műugrás és nyílt vízi úszás is szerepel – július 24. és augusztus 9. között rendezik. Az orosz szervezők azt közölték, hogy eddig százezer jegyet értékesítettek.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik