Vizes-vb 2017: felgyorsítanák a budapesti beruházásokat

Vágólapra másolva!
2015.03.27. 16:47
A 2017-es budapesti úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és nyílt vízi világbajnokság beruházásainak felgyorsítására tett javaslatot a fideszes Bánki Erik és Gulyás Gergely. A kormánypárti képviselők pénteken nyújtották be az Országgyűlésnek azt az indítványt, amely lehetővé teszi, hogy a rendezvényhez szükséges fejlesztések a rendelkezésre álló kevesebb mint 2 év alatt megvalósulhassanak.

A törvényjavaslat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t jelöli ki építtetőként, a beruházásokra vonatkozóan pedig a lehető leggyorsabban lebonyolítható közbeszerzési eljárásforma alkalmazását kéri. Az eljárásokat kivennék a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló kormányrendelet hatálya alól, amivel több hetes határidő-rövidítés érhető el.

A transzparencia és a verseny biztosítása érdekében ugyanakkor az indítvány előírja, hogy minden esetben legalább három ajánlattevőre van szükség, az értékelési szempont pedig a kizárólag legolcsóbb ajánlat lehet. A törvény rendelkezne arról is, hogy a közbeszerzési eljárások lényege és dokumentumai nyilvánosak és megismerhetőek legyenek.

A javaslat sajátos beépítési követelményeket határoz meg a Dagály fürdő területére, ahol egy olyan 5000 férőhelyes uszoda építése szükséges, amely mobil lelátókkal 18 ezer fősre bővíthető. Ugyancsak különleges szabályozást állapít meg az úgynevezett óriás-toronyugrás versenyszám létesítményre, amely ideiglenes lesz. A versenyszám idején várhatóan hajózási korlátolást kell elrendelni a Dunán, így erre vonatkozóan speciális jogosítványokat adnának a kormánynak.

Az előterjesztés kitér az árvízvédelemmel összefüggő feladatokra és kötelezettségekre, valamint a kisajátítási eljárásokra. A beruházás irányítását a kormány döntése alapján az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos látja el, ő tájékoztatáskérési és javaslati jogot kapna.

A fideszes törvényjavaslat 14 fővárosi, 28 balatonfüredi és 2 balatonfűzfői ingatlant érint.

A 2017-es vizes világbajnokságnak eredetileg Guadalajara adott volna otthont, ám a mexikói város pénzügyi okok miatt egy hónapja visszalépett. Magyarország korábban a 2021-es vb rendezési jogát nyerte el, azonban a FINA felkérésének eleget téve már négy évvel korábban Budapest rendezi a közel 2500 sportolót rajthoz állító sportrendezvényt.

Legfrissebb hírek

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
41 perce

Már a csoportkörben is lesz mit nézni a férfi vízilabda-vb-n

Vizes vb 2025
6 órája

Vizes vb: megérkezett Szingapúrba, de nem edzett a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
Tegnap, 12:49

A magyar férfi vízilabda-válogatott tele van fiatal kulcsjátékossal

Vízilabda
Tegnap, 10:46

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.07.07. 18:23

A fiataloké a terep Szingapúrban a női vízilabda-vb-n

Vízilabda
2025.07.07. 12:47

Csoma Kristóf: Kapusként sokat jelent, ha kiismered az ellenfelek lövőit

Vízilabda
2025.07.06. 10:55

Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

Vízilabda
2025.07.05. 09:35
Ezek is érdekelhetik