Vizes vb, 2021: Gyárfás bízik két rivális visszalépésében

Vágólapra másolva!
2013.07.18. 11:02
A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA hivatalos közleménye szerint a 2019-es és 2021-es vb-rendezést illetően négy pályázó – Magyarország mellett Dél-Korea, az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán – méretik meg a péntek délelőtti barcelonai Büro-ülésen, bár Gyárfás Tamás, a vezető testület magyar tagja bízik két rivális visszalépésében.

A sportdiplomata, aki a hazai úszószövetség elnöke, a katalán fővárosból az MTI-nek csütörtökön változatlanul azt hangsúlyozta, hogy még az utolsó nap is sok minden történhet a kulisszák mögött, és szerinte még mindig van remény arra, hogy Azerbajdzsán és az arab ország visszalépjen, ily módon pedig 2019-ben Dél-Korea, míg 2021-ben Magyarország legyen a házigazdája az úszók, vízilabdázók, nyílt vízi úszók, műugrók és műúszók világbajnokságának.

Gyárfás a múlt héten úgy nyilatkozott: lemond a MÚSZ elnöki posztjáról, ha Magyarország nem nyeri el a rendezés jogát. Akkor utalt arra is, hogy a FINA elnöke, Julio César Maglione budapesti látogatásakor jelezte, ha a magyar főváros 2017-ben a junior világbajnokságnak is kész otthont adni, az a magyar pályázat számára előnyt jelent. Jó előjel, hogy a Barcelonában ülésező vezérkar kedden a négy esztendő múlva esedékes junior úszó-vb rendezési jogát Budapestnek ítélte.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik