Vizes vb: Magyarország pályázik a 2021-es rendezésre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.27. 14:04
Magyarország pályázik a 2021-es vizes világbajnokság rendezői jogának elnyerésére, Budapesten pedig új fedett úszókomplexum épül.

A szervezők által történelminek minősített kettős bejelentés azon a szerdai sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet a hazai úszó-, vízilabda-, műugró- és műúszó-szövetségek vezetői tartottak.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke elmondta, hogy a frissiben megkapott kormánygarancia birtokában a múlt héten jelezte a nemzetközi szövetségnek (FINA): Magyarország hivatalosan kandidál a nyolc év múlva esedékes vb-re, amelynek odaítéléséről ez év július 19-én, a barcelonai vb nyitónapján határoz a FINA.

A FINA vezérkarában is tag Gyárfás beszámolt róla, hogy Magyarország mellett szintén az utolsó pillanatban kandidált az Egyesült Arab Emírségek, a további rivális még Dél-Korea, Kína és Japán.

„Nagyon bízom a sikerünkben” – jelentette ki a honi úszók első embere, aki hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök vállalt garanciát a vb-rendezésre. Gyárfás Tamás azt is rendkívül fontosnak nevezte, hogy a világbajnokságra vadonatúj fedett uszodakomplexum épülhet: „Ha nyerünk, lesz uszoda” – tette hozzá.

Kemény Dénes, a hazai vízilabda-szövetség elnöke elmondta, hogy már az elmúlt hétvégén Barcelonában egyeztetett a magyar vizes vb ügyében. Leszögezte, hogy a maga lehetőségeivel élve mindent megtesz, hogy a FINA-ban Magyarországra szavazzanak, az esélyekről szólva pedig így fogalmazott: „július tizenkilencedikéig minden okunk megvan rá, hogy reménykedjünk, utána pedig arra, hogy ünnepeljünk”.

Simicskó István sportért felelős államtitkár megerősítette, hogy a vb-rendezés szándékát a magyar kormány támogatja, s igyekszik az anyagi feltételeket megteremteni hozzá, miként a világbajnoksághoz szükséges uszoda megszületéséhez is. Azt is tudatta, hogy a remélt kedvező FINA-döntés esetén az új fedett uszodaegyüttes a fővárosi Dagály strandfürdő tőszomszédságában épülhet fel, de más lehetőség is szóba jöhet.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik