Magyarország legyőzte Montenegrót a nyitányon

Vágólapra másolva!
2011.07.18. 03:30
null
Kiss Gergely fontos gólt szerzett a találkozó végén (Fotó: Reuters)
A magyar férfi vízilabda-válogatott megkezdte szereplését a sanghaji világbajnokságon: Kemény Dénes csapata első mérkőzésén a játékvezetők által is támogatott Montenegrót győzte le 11–10-re.

 

KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG
A MONTENEGRÓ ELLENI MÉRKŐZÉS
LEGJOBB KÉPEIT! FOTÓK: MTI)
KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG A MONTENEGRÓ ELLENI MÉRKŐZÉS LEGJOBB KÉPEIT! FOTÓK: MTI)

Kemény Dénes a torna előtt elmondta, hogy a szingapúri akklimatizációs tábor kifejezetten jól sikerült a magyar csapat számára, amely a vb-re való felkészülés jegyében sorra verte ellenfelet. Igaz, nem éppen a legveretesebb csapatokkal küzdött meg a válogatott. Egészen Sanghajig, ahol is a szerbek is horogra akadtak (12–11), de az még nem volt tétmérkőzés.

Nem úgy, mint a Montenegró elleni nyitány, amelyen kissé álmosan kezdett a magyar válogatott. Pedrag Jokics már az első percben megszerezte a vezetést az övéinek, amit Varga Dániel „csak" az ötödik percben egalizált. Nem sokkal később Hosnyánszky találatával már vezettünk, de az első szünetig azonban fordítottak a montenegróiak. Sokáig pedig nem tudtuk ismét visszavenni az előnyt, mentünk az eredmény után. 2–3

A találkozó előtt kijelenthettük, hogy kínai világversenyen nem rossz előjel Montenegróval kezdeni, később pedig a spanyolokkal mérkőzni (most is játszunk velük a csoportban) – ugyanez volt ugyanis a leosztás a pekingi olimpián is. Ott egyébként döntetlennel startoltunk az akkor frissiben Eb-aranyérmes „hegyi szerbek" ellenében.

KEMÉNY: ALÁJÁTSZOT- TUNK A BÍRÁSKODÁSNAK

„Sikeresen alájátszottunk a bíráskodásnak, ekképpen magunknak tettük nehézzé az összecsapást... Hátul gyengék voltunk, elöl jók, hála Istennek az utóbbi nagyobb befolyással bírt az eredményre. Az utolsó negyed azt bizonyítja, van tartás a csapatban, amely ha jó napot fog ki, bárkit megverhet, erre pedig lehet, sőt kell alapozni" – mondta a Nemzeti Sportnak Kemény Dénes.

 

A montenegrói kapitány természetesen az utolsó negyedet (amelyet 4–1-re megnyert a magyar csapat) okolja a kudarcért.

 

„Ilyen korán nehéz egy ilyen meccset lejátszani... Három negyedig minden rendben volt, akkor azonban olyan hibákat vétettünk, amelyek sorsdöntőnek bizonyultak" – vélekedett Petar Porobics.

A mostani mérkőzés azonban kezdett olyan mederbe terelődni, hogy már annak is örültünk volna, ha egyenlít a magyar válogatott. A 9. percben Nikola Janovics góljával már kettővel vezettek a montenegróiak. A nagyszünetre azonban ismét feljött Kemény Dénes csapata: az ezúttal is remekül játszó Biros Péter és Varga Dénes kapásgóljával egalizáltunk. 5–5

Ekkor már körvonalazódott az a játékvezetői felfogás, ami többet engedett meg az egyik csapatnak, mint a másiknak. A „kedvezményezettek" nem mi voltunk...

A harmadik negyed közepéig nagyon keményen, de rendre szabályosan védekezett mindkét csapat, a játékosok alig dolgoztak ki tiszta lövőhelyzetet. Hogy aztán Tulga játékvezető kissé megtámogassa ellenfelünket...

A török spori futószalagon kezdte szállítani a montenegróiaknak az emberelőnyöket: csak centerbe kellett eljuttatnia labdát Danilo Ivovicséknak, és máris fórba kerültek. A szembe szél ellen próbálkozó magyar csapat mindössze négy emberelőnyt kapott az első három negyedben, a montenegróiak 10-et!

Kétgólos hátrányban Biros zárkóztatta egyre a mieinket, de Ivovics – természetesen fórból szerzett – góljának köszönhetően 9–7-es hátrányban kellett nekivágnunk az utolsó játékrésznek.

Kemény Dénes csapata azonban szenzációs utolsó negyedet produkált, végre mi is elkezdtük kapni az emberelőnyöket (hogy a végső statisztikában azért ne tűnjenek annyira egyoldalúnak a számok), a kevés lehetőséget pedig kegyetlenül kihasználtuk.

Madaras és Gór-Nagy góljával egyenlítettünk, majd Biros találata már 10–9-es vezetést ért. Elöl hatásosak voltunk, miközben hátul sikerült megfékezni a montenegrói támadásokat. Két perc volt hátra, amikor Kiss Gergely hatalmasat csapott a levegőbe, miután megszerezte a magyar csapat tizenegyedik gólját. Ekkor azonban még nem dőlhettünk hátra, pláne úgy, hogy az egyenlítéshez szükséges két fórt „alanyi jogon" megkapta az ellenfél. A kettőből azonban csak egyet használtak ki: Magyarország 11–10-re legyőzte Montenegrót az első mérkőzésen.

VIZES VB
A-CSOPORT
Magyarország–Montenegró 11–10 (2–3, 3–2, 2–4, 4–1)
Oriental Sport Center, 1000 néző, Vezette: Naumov (orosz), Tulga (török)
Gólszerzők: Biros 4, Varga Dániel, Hosnyánszky, Varga Dénes, Steinmetz, Madaras, Gór-Nagy, Kiss G. 1-1, ill. Janovics, Ivovics 2-2, Brguljan, Radovics, Danilovics, Vukcsevics, Petrovics, Jokics 1-1
Emberelőny: 7/6, ill. 12/5
Ötméteres: 1/1, ill. -/-
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A-CSOPORT
Magyarország–Montenegró11–10
Spanyolország–Kazahsztán
18–5
B-CSOPORT
Románia–Ausztrália 8–9
Szerbia–Kína 17–5
C-CSOPORT
Brazília–Horvátország 5–14
Japán–Kanada 5–11
D-CSOPORT
Egyesült Államok–Németország 7–9
Olaszország–Dél-Afrika 17–1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik