Úszás: Egerszegi kortársa, Janet Evans indulni akar Londonban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.10. 21:37
A londoni olimpiai szereplés a célja a négyszeres ötkarikás aranyérmes, ötszörös világbajnok amerikai úszónőnek, a 39 éves Janet Evansnek, aki 15 esztendei szünet után tér vissza a versenysportba.

Az AP-nek adott pénteki exkluzív interjújában Evans közölte, hogy hat hónapja ismét keményen edz, és feltett szándéka, hogy – sikerrel véve a jövő évi amerikai válogatót – ott legyen a 2012-es nyári játékokon.

Evans, aki kétgyermekes családanya, e hét végén indul versenyen első ízben azóta, hogy az 1996-os atlantai olimpiával befejezettnek tekintette pályafutását. Érdekesség, hogy szülővárosában, a kaliforniai Fullertonban tervei szerint négy számban is rajthoz áll abban az uszodában, amelyik éppenséggel az ő nevét viseli.

Az Egyesült Államok úszósportjának kiemelkedő alakja az interjúban úgy fogalmazott: nem tenne kísérletet a visszatérésre, ha nem gondolná úgy, hogy újfent olimpiai induló lehet.

Fénykorában Evans számos világcsúcs birtokosa volt, elsősorban 400 és 800 méteres gyorsúszásban uralkodott hosszú éveken át. Olimpiai aranyat – mindjárt hármat is – az 1988-as szöuli olimpián 17 évesen nyert először, a két középtávú gyorsúszó szám mellett 400 m vegyesen volt még első. Az 1992-es barcelonai játékokon 800-on megvédte címét, míg 400-on ezüstérmes lett.

Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

Úszás
2024.06.29. 19:09

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

Egyéb egyéni
2024.06.29. 10:14

Betlehem Dávid: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2024.06.28. 10:56
Ezek is érdekelhetik