Tokió 2020: nehéz sorsolást kaptak a magyar dzsúdósok

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 09:39
null
Önkéntesek dolgoznak a versenyek helyszínén (Fotó: AFP)
Magyar idő szerint csütörtök reggel 7 órakor megtartották az olimpiai cselgáncsversenyek sorsolását. A 90 kilogrammban harmadik kiemelt Tóth Krisztián erőnyerő lesz súlycsoportjában, de nehéz ágakra kerültek versenyzőink, az 52 kilogrammos Pupp Réka például rögtön az olimpiai címvédő koszovói Majlinda Kelmendi ellen kezd.

 

Mindenki egészségesen, jó kedvvel készül az olimpiai rajtra a magyar cselgáncsozóknál, versenyzőink a világhírű Kodokan Intézetben, valamint a Kita negyedben hangolnak a soron következő fellépéseikre – eddig sikerrel. Mindössze ma csúszott két jelentősebb porszem a magyar különítmény gépezetébe: a reggeli edzésen megsérült Pánczél Gábor férfi szövetségi kapitány, aki egy labdás foglalkozásnál szenvedett – a bokáját látva és az érzései alapján – feltehetőleg részleges szalagszakadást, a másik pedig a magyarok sorsolása, hiszen nem mondhatni, hogy kedvező ágakra kerültek versenyzőink.

„A szerencse ma nem a mi oldalunkon pattogtatta a labdát, de tudtuk, hogy az olimpia ilyen. Nehéz lesz, de nem lehetetlen feladat előtt állunk” – fogalmazott a sorsolást követően Pánczél Gábor.

Hogy mit takar a nehéz sorsolás?

Nem mondhatni, hogy kedvező lenne versenyzőink ága.

Londoni olimpiai bronzérmesünk, Csernoviczki Éva (48 kg) ugyan az első mérkőzésén az indiai Shusila Devi Likmabammal kezd, aki 46. a világranglistán, a folytatásban a japánok legjobbja, a 2019-es tokiói vb ezüstérmese, Tonaki Funa vár rá. Pupp Rékának (52 kg) az olimpiai címvédő koszovói Majlinda Kelmendi ellen kell felvenni a harcot, Karakas Hedvignek (57 kg) pedig a világranglista-14. lengyel Julia Kowalczykkal, akit ha megver, akkor az elefántcsontparti Dabonne és az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnoki címvédő Telma Monteiro meccsének győztesével folytatja, vagyis már a második körben megismétlődhet a 2020-as Európa-bajnoki döntő a portugál ellen, amelyet akkor a BHSE versenyzője nyert meg. Ha ezúttal is ő diadalmaskodik, akkor feltehetően a világbajnoki címvédő, világranglista-éllovas kanadai Jessica Klimkaittal kell szembenéznie. Özbas Szofi (63 kg) a németek 2019-es vb-bronzérmesével, Martyna Trajdossal került össze az első fordulóban, ám ő is azon az ágon van, amelyen a japánok legjobbja, a 2019-es vb-ezüstérmes Tasiro Miku található.

A férfiaknál Ungvári Attila (81 kg) az egyiptomi Mohamed Abdeelal ellen lép szőnyegre az első körben, de az ágán található az Eb-bronzérmes olasz Christian Parlati és a japán Nagasze Takanori is. Tóth Krisztián (90 kg) erőnyerőként indul, majd a menekültek csapatából Popole Misenga ellen folytatja a küzdelmet, győzelme esetén pedig feltehetően a japán Mukai Shoichiro vár majd rá ellenfélként. Cirjenics Miklós (100 kg), ha az első körben legyőzi a lett Jevgenijs Borodavkót (akit eddig már kétszer is megvert), a világbajnoki ezüst- és bronzérmes orosz Nijaz Iljasovval kell felvennie a harcot.

Vagyis igaza van Pánczél Gábornak.

A labda nem a mi oldalunkon pattog…

De az olimpia attól is szép, hogy bárki képes lehet a bravúrra.

AZ OLIMPIA CSELGÁNCSVERSENYÉNEK MENETRENDJE

JÚLIUS 24., SZOMBAT
04.00:
női 48 kg, férfi 60 kg – selejtezők, negyeddöntők
10.00: női 48 kg, férfi 60 kg – elődöntők, vigaszág, bronzmérkőzés, döntő

JÚLIUS 25., VASÁRNAP
04.00:
női 52 kg, férfi 66 kg – selejtezők, negyeddöntők
10.00: női 52 kg, férfi 66 kg – elődöntők, vigaszág, bronzmérkőzés, döntő

JÚLIUS 26., HÉTFŐ
04.00:
női 57 kg, férfi 73 kg – selejtezők, negyeddöntők
10.00: női 57 kg, férfi 73 kg – elődöntők, vigaszág, bronzmérkőzés, döntő

JÚLIUS 27., KEDD
04.00:
női 63 kg, férfi 81 kg – selejtezők, negyeddöntők
10.00: női 63 kg, férfi 81 kg – elődöntők, vigaszág, bronzmérkőzés, döntő

JÚLIUS 28., SZERDA
04.00:
női 70 kg, férfi 90 kg – selejtezők, negyeddöntők
10.00: női 70 kg, férfi 90 kg – elődöntők, vigaszág, bronzmérkőzés, döntő

JÚLIUS 29., CSÜTÖRTÖK
04.00:
női 78 kg, férfi 100 kg – selejtezők, negyeddöntők
10.00: női 78 kg, férfi 100 kg – elődöntők, vigaszág, bronzmérkőzés, döntő

JÚLIUS 30., PÉNTEK
04.00:
női +78 kg, férfi +100 kg – selejtezők, negyeddöntők
10.00: női +78 kg, férfi +100 kg – elődöntők, vigaszág, bronzmérkőzés, döntő

JÚLIUS 31., SZOMBAT
04.00:
mix csapatverseny – selejtezők, negyeddöntők, elődöntők, vigaszág
10.00:mix csapatverseny – bronzmérkőzés, döntő

A MAGYAR INDULÓK

CSERNOVICZKI ÉVA
Születési idő, hely:
1986. október 6., Érd
Klubja: Ippon Judo Tatabánya SE
Súlycsoportja: 48 kg
Olimpiai eredményei: 3. (2012), 7. (2008, 2016)
További legjobb eredményei: vb-3. (2011), 2x Európa-bajnok (2013, 2014), 5x Eb-2. (2011, 2010, 2009, 2016, 2018), 4x Eb-3. (2008, 2012, 2015, 2017)

PUPP RÉKA
Születési idő, hely:
1996. július 4., Dunaújváros
Klubja: Atomerőmű SE
Súlycsoportja: 52 kg
Olimpiai eredménye: újonc
Legjobb eredménye: Eb-3. (2021)

KARAKAS HEDVIG
Születési idő, hely:
1990. február 20., Szolnok
Klubja: BHSE
Súlycsoportja: 57 kg
Olimpiai eredményei: 5. (2012), 7. (2016)
Legjobb eredményei: vb-3. (2009), Európa-bajnok (2020), Eb-2. (2015), 2x Eb-3. (2010, 2009)

ÖZBAS SZOFI
Születési idő, hely:
2001. október 19., Szolnok
Klubja: Békés Megyei Kano Judo SE
Súlycsoportja: 63 kg
Olimpiai eredménye: újonc
Legjobb eredményei: junior világbajnok (2019), U23-as Európa-bajnok (2019), junior Európa-bajnok (2019)

UNGVÁRI ATTILA
Születési idő, hely:
1988. október 25., Cegléd
Klubja: Ceglédi VSE
Súlycsoportja: 81 kg
Olimpiai eredménye: újonc
Legjobb eredményei: 2x Eb-3. (2010, 2019)

TÓTH KRISZTIÁN
Születési idő, hely:
1994. május 1., Darmstadt
Klubja: MTK
Súlycsoportja: 90 kg
Olimpiai eredménye: 9. (2016)
Legjobb eredményei: vb-2. (2014), vb-3. (2021), Eb-2. (2016), 2x Eb-3. (2014, 2021)

CIRJENICS MIKLÓS
Születési idő, hely:
1990. augusztus 11., Pécs
Klubja: Atomerőmű SE
Súlycsoportja: 100 kg
Olimpiai eredménye: 17. (2016)
Legjobb eredménye: Universiade-3. (2013)

A TOKIÓI OLIMPIA ADATBANKJA

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Mirkó István, Nedelykov Tamás, Szűcs András, Tumbász Hédi

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik