Cselgáncs Eb: Pupp Réka bronzérmes

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.04.25. 18:05
Pupp Réka remek eredményt ért el (Fotó: Dömötör Csaba)
Az 52 kilogrammos Pupp Réka bronzérmet nyert a zágrábi olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

Az olimpiai kvótás helyen álló, 2021-ben Eb-harmadik Pupp a harmadik helyért kiírt mérkőzésen Aydan Valiyevával szállt szembe, aki 18 évesen a kontinenstorna egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta azzal, hogy eljutott az éremcsatákig. Az azeri versenyző a felnőttmezőnyben eddig mindössze egy kisebb versenyen állhatott dobogóra, méghozzá tavaly Perthben.

Első találkozójukon a 18 World Tour-medáliánál tartó, olimpiai ötödik magyar dzsúdós diktálta a tempót, és egy perc után vazaarit kapott egy alábújós válldobásra. Másfél perccel később pedig már véget is vetett az egyoldalú küzdelemnek, mivel egy belső horogdobásra még egy vazaarit ítélt a bíró, ami már ippongyőzelmet jelentett.

Az Atomerőmű SE 27 éves sportolója a 2021-es, lisszaboni kontinensviadal után másodszor lett harmadik, egyben megszerezte a magyar cselgáncssport 55. Eb-bronzérmét.
 

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: „A kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét” – Neu Gábor

Utánpótlássport
2025.10.23. 15:44

A hónap utánpótlásedzője: Neu Gábor cselgáncstréneré a szeptemberi díj

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:40

Romantika nincs, csak tanulság – Hosszú kávé Balogh Zoltánnal

Képes Sport
2025.10.16. 17:07

Cselgáncs: nem sikerült a bravúr a vb-n, nehéz évet zártak a juniorok

Utánpótlássport
2025.10.09. 20:30

Cselgáncs: Kollár és Szabó is a nyolcaddöntőig jutott a junior-vb-n

Utánpótlássport
2025.10.06. 13:32

Cselgáncs: kezdődik a perui junior-világbajnokság

Utánpótlássport
2025.10.04. 19:24

A hónap utánpótlásedzője: szeptember jelöltjei

Utánpótlássport
2025.10.04. 09:08

Fél évszázada a dzsúdó az élete – 60 éves Hajtós Bertalan

Egyéb egyéni
2025.09.28. 08:00
Ezek is érdekelhetik