Azért speciális a helyzet, mert arra kérték, hogy a szállását ne hagyja el, de engedélyezték neki, hogy az edzéseket látogathassa, az edzés helyszínét viszont csak egy privát transzferrel közelítheti meg.

„Rendkívül furcsa a helyzet, mert semmilyen konkrétumot nem tudnak megosztani velünk az ügyben. Jonatán minden tesztje negatív, és abból a csapatból, akivel ideutazott a helyszínre, rajta kívül senkit sem tettek karanténba. Ez már önmagában is érthetetlen, de a legrosszabb az az egészben, hogy nem adnak sem tájékoztatást, sem információt. Alapvetően a saját protokolljuk is abszurd, ugyanis a szálláson például egyedül kellene étkeznie, de a konditerembe például leengedik. Sajnos egy edzésen nem is tudott részt venni, mert nem tudták megoldani számára a privát transzfert. Én pedig hiába ajánlottam, hogy elviszem az edzésre, az szabálytalan lett volna a protokoll miatt. Sajnos egyelőre nem mondhatjuk, hogy uralják a helyzetet a helyiek, de próbálunk rugalmasan és türelmesen reagálni a dolgokra” – mondta Kelemen Tamás a magyar vitorlázók csapatvezetője.

Az mindenképpen jó hír, hogy a jelenlegi helyzet nem befolyásolja Vadnai Benjamin munkáját, aki a nemzetközi csapattal edz és a másik két versenyző, Érdi Mária és Berecz Zsombor is a tervek szerint végzi a munkát Japánban. Csütörtökön kezdődnek a felmérések, az első versenynapokra pedig nagyon erős szelet jósolnak a helyi meteorológusok. 

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Nedelykov Tamás, Szűcs András (szöveg), Mirkó István, Tumbász Hédi (fotó)