Tokió 2020: erősen kritizálják a szervezőket amiatt, hogy pluszápolókat kértek

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.04. 14:00
null
Nem csillapodnak a kedélyek Tokióban (Fotó: Getty Images)
Japánban tovább erősödtek a bírálatok, amiért a tokiói nyári olimpia és paralimpia szervezői – az eddigi tízezer orvoson és nővéren felül – további félezer ápolót igényeltek az egészségügytől az ötkarikás játékok idejére.

 

Az Associated Press szerint legutóbb az egészségügyi dolgozók össz-szakszervezeti főtitkára, Morita Susumu kelt ki a kérés ellen, leszögezve, hogy megítélése szerint az olimpiai játékok megrendezése helyett sokkal inkább a koronavírus-járvány elleni küzdelemre kellene összpontosítani.

„Határozottan vissza kell utasítanunk a javaslatot, hogy olimpiai önkéntesként biztosítsunk további ápolókat a súlyos pandémia elleni harc idején” – hangsúlyozta Morita és hozzáfűzte, hogy az újabb ötszáz nővér kiesése nagyon negatívan hatna a betegellátásra.

„Rendkívül feldühít, hogy a szervezők továbbra is kitartanak az olimpia mellett annak ellenére, hogy ez a betegek és az ápolók egészségét, vagy éppen életét veszélyezteti” – fogalmazott a szakszervezeti vezető.

Az insidethegames.biz beszámolójában kiemelte, hogy a szervezők olyan időszakban álltak elő a plusz ápolókra vonatkozó igényükkel, amikor a globális egészségügyi válság miatt a japánok jelentős többsége ellene van az ötkarikás játékoknak. A 2020-ról az idei évre halasztott tokiói olimpia a tervek szerint július 23-tól augusztus 8-ig tart, a paralimpiát pedig augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik