Tokió 2020: Az elvárás és a cél nem ugyanaz – Elek Gábor

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.18. 11:19
null
Elek Gábor (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar női kézilabda-válogatottal szembeni elvárás a negyeddöntőbe jutás a pénteken kezdődő tokiói olimpián, viszont a célok magasabban vannak Elek Gábor szövetségi kapitány szerint – írja az MTI.

 

„Az elvárás és a cél nem ugyanaz. Az elvárás, hogy továbbjussunk a csoportból, a cél viszont ennél magasabban van. Ugyanakkor erről addig nem beszélünk, amíg nem értük el a negyeddöntős szereplést" – jelentette ki vasárnap az olimpiai faluban a szakvezető.

Elek Gábor arról számolt be, hogy az utazás és a szombati érkezés nem volt a legkényelmesebb, de a csapatot tökéletes körülmények fogadták az olimpiai faluban, ahol nagy a nyüzsgés és sok a mosolygós arc. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, arra mindenképpen figyelmet kell fordítani, hogy ez ne terelje el a játékosok figyelmét, mert a mostani keretből csupán Tomori Zsuzsanna és a szakmai stábból Görbicz Anita játszott a 2008-as, pekingi játékokon, amelyen legutóbb szerepelt a magyar női kézilabda-válogatott.

„Ma délután már kondicionáló tréninget tartunk. Hétfőtől a csarnokban is dolgozhatunk, napi egy edzési lehetőséget kaptunk a helyszínen, ennél kicsit többet szerettem volna, de ez is elég lesz, elvégre még egy hét van az első mérkőzésünkig" – mondta Elek Gábor, aki korábban úgy fogalmazott, hogy maga sem tudott volna nehezebb csoportot összeállítani, mint ami az áprilisi sorsoláson született.

A szakvezető úgy vélte, a francia és a címvédő orosz csapat valamelyest kiemelkedik, de a másik négy gárda, azaz a svéd, a spanyol, a brazil és a magyar egyenlő eséllyel pályázik a továbbjutást jelentő első négy helyre. A felkészülés során a dél-amerikai riválist kétszer is legyőzték a magyarok, ám Elek szerint ebből nem szabad messzemenő következtetést levonni, mert egyrészt hazai pályán történt, másrészt az ellenfél is tudta, hogy két héttel később sokkal fontosabb összecsapást is vív egymással a két fél.

A magyar együttes egy hét múlva mutatkozik be Tokióban a francia válogatott ellen. Az első ellenféllel kapcsolatban Elek Gábor azt mondta, hogy tíz éve a világ élvonalába tartozik, de most vannak hiányzóik. Úgy vélte, remek védekezés jellemzi a riválist, ráadásul talán a legjobb kapuspárossal rendelkezik a mezőnyben. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a franciák majdnem minden világversenyen okoznak meglepetést egy-egy váratlan vereséggel. Hozzátette, a szakmai stáb már elkezdte a felkészülést azzal, hogy megnézte az edzőmérkőzéseiket.

A magyarok az első meccset követően kétnaponta sorrendben a brazilokkal, az oroszokkal, a spanyolokkal és a svédekkel találkoznak a japán fővárosban.

OLIMPIA, TOKIÓ, NŐI KÉZILABDA
A női kézilabdatorna csoportjai
A-csoport:   Hollandia, Montenegró, Norvégia, Japán, Dél-Korea, Angola
B-csoport:   Spanyolország, Orosz csapat, MAGYARORSZÁG, Svédország, Franciaország, Brazília

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI AZ OLIMPIÁN
Július 25.:      –Franciaország, 14.30
Július 27.:      –Brazília, 4
Július 29.:      –Orosz csapat, 12.30
Július 31.:      –Spanyolország, 12.30
Augusztus 2.:      –Svédország, 9.15
A csoportokból az első négy helyezett jut tovább.
A TOVÁBBI PROGRAM
Negyeddöntők. Augusztus 4.:      2.30, 6.15, 10, 13.45.      Elődöntők. Augusztus 6.:      10, 14.      A 3. helyért. Augusztus 8.:      4.      Döntő. Augusztus 8.:      8
Az időpontok magyar idő szerint értendőek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik