Tokió 2020: a WC-ben érte baleset, véget ért az olimpiája

Vágólapra másolva!
2021.07.31. 01:17
Az ausztrál férfi kosárválogatott két meccs után százszázalékos az olimpián, mégis van okuk az aggodalomra, ugyanis egy kellemetlen sérülés után elveszítették egyik legjobbjukat, az NBA-ben szereplő Toronto Raptors centerét, Aron Baynest.

A szerencsétlenségi sorozat az ausztrál kosarasok Olaszország elleni mérkőzésén kezdődött, amikor a 14 perc alatt 14 pontot szóró Baynes nyaka megsérült.

Itt azonban még nem volt olyan nagy a baj, a centerre a folytatásban számíthattak volna az ausztrálok.

Kellemetlen sérüléssel ért véget az olimpia Aron Baynes számára (Fotó: Getty Images)
Kellemetlen sérüléssel ért véget az olimpia Aron Baynes számára (Fotó: Getty Images)

A mérkőzés után azonban Baynes kiment az öltözőjük mosdójába, ahol megcsúszott, és elesett. A kosarast kórházba szállították, és az első tesztek alapján úgy tűnik, jó néhány hétbe telik majd, mire újra százszázalékos állapotba kerülhet, vagyis neki biztosan véget ért az olimpia.

„Az egész csapattal együtt elképesztően keményen dolgoztam, hogy összehozzuk azt a történelmi érmet Ausztráliának. Nagyon csalódott vagyok, de bízom a srácokban, hogy nélkülem is valóra váltják az álmunkat!” – idézi a Yahoo Sports Baynest.

Az olimpián a kosarasoknál a csoportmérkőzések augusztus elsejéig tartanak, a negyeddöntők pedig augusztus harmadikán kezdődnek.

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26
Ezek is érdekelhetik